Irány haza! Csá idegenlégió!

7 és fél hónap. Eddig ez volt a leghosszabb szezonom, most voltam a legmesszebb a családomtól és itt történtek velem olyan dolgok melyekre álmomban sem mertem gondolni. Szóval nem volt uncsi.
Milyen érzés amikor leteszed a " lantot" azaz vége a melónak? Márciusban amikor elkezdtem dolgozni elképzeltem az utolsó napomat a melóhelyemen. Kivasalom az ucsó terítőt, kikapcsolom a gépet a mosókonyhában és taps, fütty, ováció, valamelyik magyar néptánc ellejtése, visongás meg minden ami olyankor tör elő az emberből amikor felszabadul a nyomás alól. De az utolsó terítő kivasalása után nem igazán volt kedvem ehez a ceremóniához.Még ha olykor a tököm tele is volt az egész mindenséggel azért lesznek dolgok amik hiányozni fognak 4 hónapig.Iffi, a hotel cicája,aki reggelente rám várt, hol a buszmegállóban, hol a mosókonyha ajtaja előtt, hogy megkapja a szokásos reggeli jutalomfalatkáit, főnökasszony amint reggelente mindig ott botorkál ahol én porszívózóm és az idegbajt hozza rám amikor majd átesik a porszívó hosszabbítóján vagy éppen a porszívón, mert hát neki mindig ott akad dolga ahol éppen én dolgozom.
Aki most felsóhajtott, hogy ez a csaj többet nem fog irkálni a svájci kalandjairól az most csúnyán arcra esett, mert ha minden klappol, és miért ne, akkor márciusban a sztori folytatódik. Reményeim szerint - mivel idén megkaptam a svájci alap kiképzést - gondolok itt a munkához való hozzáállásukra- abban főnökasszony kegyetlen tempót tud diktálni- a szlovák afféron keresztül- bízom benne, hogy Gabriel bácsi nem überraschungol meg szlovák vagy balkáni szomszédokkal- talán jövőre egy kicsit lazább szezonom lesz. De hát a sors útjai kifürkészhetetlenek, szóval ezt a témát nem boncolgatnám tovább.
Szóval az utolsó perceim úgy végződtek mint egy átlag vasárnap. Elköszöntem a portugál konyhás sráctól, aztán elpakoltam a kivasalt  ágyneműket, terítőket és az összehajtogatott törülközőket, végül pedig felvonultam főnökékhez és finoman jeleztem nekik, hogy lelépnék, ha lehetne. Főnökasszony azonnal rohant főnökhöz-mert ő a könyvelőnk- és katonásan közölte vele, hogy fizessen ki. Majd miközben főnököm még olyat is kimatekozott nekem egy nyomtatványon, hogy hány hónapot, hány napot, hetet, órát dolgoztam náluk-és kiderült, hogy 5 mínusz órám maradt- szerény számításaim szerint is 2 óra pluszom volt, de ezen nem vitáztam, mert szorgalmasan számolták a barna és kék bankókat le. Lepkéztem is, mert kevesebbre számítottam, de megnyugtattak, hogy én nem voltam szabin, szóval nekem 5 hetet ki kell fizetniük. Főnöknőm halkan meg is jegyezte, hogy jövőre ha lehet menjek már el pár hét szabira, majd egy cetlire felírta, hogy mikor fogok  kezdeni és meddig szól majd a szerződésem. Mivel szezon munkás vagyok, a szerződést csak jövő januárban készítik el, ezért írta fel egy cetlire csak most. Gondosan beborítékolta  az elszámolási papírjaimat, pénzemet és elővett egy doboz Merci csokit és egy nagy dankeschön kíséretében átadta. Ez baró jól eset nekem, nem csak a pénz, de a csoki is. Az meg, hogy visszavárnak csak hab a tortán. Miután kezet ráztunk és mindenki minden jót kívánt a másiknak, megvártam magyar kolléganőmet és csaptunk egy görbe estét. Ez nálunk egy pizza szokott lenni kolával.:) Jókat röhögcséltünk amint végig dumáltuk a szezon történéseit. Most valahogy a szlovák cirkusz is viccesnek tűnt, miközben a bárpultnál kopasz és öreg szlovák haverja vetítettek egymásnak. Kedvem lett volna odamenni hozzá és lebólintani, de nem akartam kihúzni a gyufát a kaponál -polizei- és esetleg a 4 hónap szünetemet egy svájci sitten tölteni.
Aztán kitárgyaltuk Gabriel bácsit, az új tulajomat, majd sírva röhögtünk az elektromos szekrényes sztorimon.
Bezzeg amikor ott állt velem szemben a fickó akkor nem találtam röhejesnek a dolgot, akkor azt hittem, hogy keresztbe lenyel.

Hétfő és kedd úgy telt mint egy átlagos szabadnap, nem volt fájó búcsú érzésem vagy euforikus hurrá hangulatom. Kicsit görcsölök a lakás miatt. Megírtam Gabriel bácsinak, hogy ezt a kuckót nagyon szeretném jövőre is kibérelni. Mire közölte velem, hogy nem tudja garantálni, hogy ez üres lesz akkor, de épít egy új 1,5 szobás apartmant és igyekszik márciusig kész lenni vele, vagy béreljek tőle egy szobát és ha üres lesz a jelenlegi apartmanom, akkor költségmentesen átköltözhetek. Jól hangzik mindkét alternatíva, de én bevallom őszintén, teljesen belezúgtam ebbe a kis lakásba. A tetőtérben egy félreeső zugban van, nincs szomszédom, csendes, nekem tökéletesen elegendő méretben. Mintha rám öntötték volna. Ide olyan érzésem volt, hogy haza jöttem.

Szóval most van egy kis gyomor idegem a lakás miatt, de bízom Gabriel bácsi meglepi stílusában és talán megint megüberraschungol.
Szerdán Bludenznél összetalálkoztam Tesóval, aki lelkesen üdvözölt a következő mondattal:-Húgi! Te semmit nem változtál! Illetve semmit nem híztál! Eszel rendesen?- aki ismer az tudja, hogy ezért ölni tudok. Másnak biztos jól esik ha azzal üdvözlik, hogy te nem híztál semmit, de nekem ez olyan mint kövér nőnek azt mondani, hogy híztál. Sokat szenvedek azért, hogy néhány kilót magamra könyörögjek és sajna villám gyorsan a plusz kilók le is olvadnak rólam.
Jól teltek az elkövetkezendő napok, Tesónak megmutattam néhány dolgot, olykor véres kardot csináltam belőle, hurcoltam őt minden hova. Szegény néha csak állt és kapkodta a fejét. Öcsém érdekes tulajdonsága, hogy sas szeme van az autókhoz, így fen Pfäfersben kiszúrt egy 1972-73-as Dodge Challangert. Hát dobtam egy hátast! Én ott mentem el jó néhányszor és észre sem vettem. Természetesen Bad Ragazban meglátogattuk a Ford szalont is. Még a nyáron kiszúrtam neki egy Fordos hátizsákot amit akkor nem vettem meg neki. Szerencsére nem kapkodtak érte és még ott volt. Persze öcsém ugrott is a cucra egyből. A tulaj maga jött kiszolgálni minket és vigyorogva közölte, hogy ez egy gyerek táska. Nos tesót ez cseppet sem izgatta és elővette a pénzét és oda adta a 30 pénzt a fickónak, aki mutatta, hogy nem ez sok. 27 frank volt a  tatyó elsőre le sem esett, hogy miért utasítja el a tízest. Csak este otthon derült ki, hogy öcsém euróval fizetett. Én sem figyeltem, hogy kék a pénz és nem rózsaszín. De legalább van neki egy gyerek Fordos hátizsákja.:)
Az indulás napjának reggelén a lakásom romokban hevert. Volt egy nagy és egy kisebb gurulós bőröndöm, 3 hátizsákom és egy sporttáskám. A holmijaim meg a konyhában és a szobában szanaszét. Öcsémet megnyugtattam, hogy fél óra és mindent összecuccolok. Nos háromnegyed óra után szépen megkértem, hogy segítsen összepakolni. Ő 5 perc alatt mindent becsomagolt. Csak itthon a poggyászaim kinyitása után láttam, hogy katasztrofális a technikája, de hála istennek minden sértetlen volt.Effektíve mindent bedobált, nem szépen berakott. Miután elmondtam a kuckómnak, hogy jövőre veled úgyan itt és adtam egy puszit a lakáskulcsomnak, majd behajítottam a recepció postaládájába-ahogy Gabriel bácsi utasított- kimentem az utcára, ahol öcsém már körbebarikádozva a bőröndjeimmel állt és egy kisfiúval hadakozott, aki le akarta nyúlni a kids Fordos háti tatyóját. Mivel öcsém nem beszél jól németül, a fiúcska meg nem értett magyarul így jól eldumáltak egymással, de végül tesó győzött és a gyerkőc hátizsák nála maradt. Én fogtam a kisebb gurulós böröndött, hátamon a hátizsákom és a Fordos tatyó. Tesó a nagy bőrönddel, a nagy sporttáskámmal, egy fekete hátizsákkal és egy füles szatyorral gurult utánam.Kicsit úgy nézett ki mint egy karácsonyfa. Mire elértünk a Bad Ragazi pályaudvarra, mindkettőnkről folyt a víz. Álmomban nem gondoltam, hogy ennyi cuc jött össze a 7 hónap alatt és még a hotelben is hagytam egy nagy zsákot és 3 doboz privát holmit.

Sargansban a Raijetre viszont vér profi módon pakolt fel öcsém. Engem előre küldött, hogy foglaljam le  a helyünket. Még a távolból is jól hallottam a csörömpölést. Valószínűleg ahogy feldobálta a bőröndöket meg a többi motyót azok a folyosó másik oldalán a szemközti ajtó lépcsőjén landolhattak. Néhány perccel később amikor már a vonat elindult kinyílt a teremkocsi ajtaja és Tesóm két lábon járó karácsonyfaként jelent meg, hátán két zsák, egyik kezében szatyor a másikban húzta a bőröndömet. Ha jól emlékszem egy nagy poggyásztartót teljesen elfoglaltak a cucaim.
A haza út kellemes volt, bár bekalandoztuk Ausztriát egy kőomlás és a Német Államvasutak pályakarbantartása miatt. Ennek köszönhetően 80 perc késéssel érkeztünk meg Budapestre, ami 23:15-t  jelentett érkezésnek.Öcsém telefonált a családnak amikor már Magyar földön jártunk, hogy haza megyünk taxival de apám ragaszkodott hozzá, hogy kijön értünk.
Pontban 23:15-re meg is érkeztünk a Keletibe. Apám a túlsó felén várt ránk, kitömött kabát zsebekkel, mire közölte, hogy 3 gázspray van nála, ha valaki beszólna, csak lefújja. Ez úgy éjfél tájt igen csak megnyugatott.
Amikor az ember 7 hónap után haza esik, akkor az első percek olyan álomszerűnek tűnnek. Tuti, hogy itthon vagyok? Ez az én szobám? Az én ágyam? Kell egy kis idő amíg az emberben tudatosul, hogy amit lát és érez az nem állom, hanem valóság és tényleg itthon van. Az első reggeleim mindig furcsák, mert ébredéskor nem is tudom, hogy most hol is vagyok. Nekem két három napra van szükségem, hogy magamhoz térjek.

Helló Tourist! Avagy egy Magyar túrista 4 napja Svájcban

Öcsémmel még tavasszal megbeszéltük, hogy ha vége a szezonomnak, akkor ő kijön és együtt megyünk vissza. Az igazat megvallva erre azért is volt szükségem, mert hát valakinek a motyóimat haza is kell cipelni.:)
De, hogy senki ne higyen gonosz és számító banyának, így most tőle fogjátok megtudni, hogy ő ebben a 4 napban hogyan látta az én "Idegenlégiómat", Svájcot. Én most csak egy toll ill. gépíró leszek.:)

Igazi kegyetlen őszi reggel volt, amikor apám becuccolt a kocsiba. Esett az eső, nagy volt a köd. Egy hátizsákkal és egy sporttáskával vágtam neki az utazásnak. Az utóbbi Nővérke utasítására lett kicipelve. Ebből azért sejtettem, hogy karácsonyfa leszek haza felé, effektíve majd még a fülemen is táska fog lógni.
Mivel a Keleti szét van robbantva, sehol nem tudtunk megállni, így apám nemes egyszerűséggel a Verseny utca sarkán kidobott a kocsiból. Ez egy kellemes séta útra van a vágányoktól, ráadásul a vonat a pályaudvar másik végében állt. Nővérke gondoskodott a "Szállító" kényelméről és első osztályra vett nekem jegyet. Még előtte soha nem utaztam Railjetten, szóval azért izgultam egy kicsit, hogy milyen is lesz. Kellemes volt az első benyomásom. Kényelmes, tágas egy üléses helyre szólt a jegyem, aminek azért is örültem, mert így senki nem ülhetett mellém. A kísérőszemélyzettől az indulás után kaptam üdvözlő chipset, meg újságot is rám akartak sózni. A vonat klassz volt, még alig helyeztem magam kényelembe és máris Tatabányánál jártunk. Az utazás alatt végig volt mit néznem, mert eddig vonattal még nem utaztam Ausztriába sem azon túl.A táj nyújtotta panoráma nagyon tetszett. Szóval klassz volt, bár Salzburg után 20 perc késést gyűjtöttünk be aminek nagyon de nem örültem, de Innsbruck után az Alberg vasútvonal mindenért kárpótolt.Kicsit tenisz meccs filingem volt, annyit forgattam a fejemet a sok szép hegy láttán, amiket most hó borított és nem is kevés. Tesóm Bludenznél csatlakozott hozzám egy hátizsák Milka csokit cipelve. Ha másról nem, hát erről egyből felismertem.
Hogy mi a véleményem Svájcról? Ezt ebben a pár napban nehéz megítélni, erről te többet tudnál írni vagy mondani, de az első benyomásaim ezek voltak: A táj természeti adottságai lenyűgözőek. A hatalmas hegyek, patakok, folyók és a rengeteg erdőség nagyon megfogott. Az emberek barátságosak, ismeretlenül is rád köszönnek,- szóval ez a magyar viszonylat után ahol mindenki távolság tartóbb- egy kicsit furcsa volt eleinte. A levegő tisztasága, az utcák, házak rendezettsége pozitív értelemben, megdöbbentett. A vasúti közlekedésük, csendes, gyors és pontos. A buszok a legeldugottabb hegyi falvakba is felvisznek.
Mivel testvérkém rádöbbent idő közben, hogy egy gurulós bőrönd és egy sporttáska a holmijainak nem lesz elég, így felmentünk a munkahelyére ahol az egyik kofferje volt. Hát szóval én szívesen dolgoznék itt.

Egy kastély a hegy szirten, pazar kilátással, rendezett belső térrel, a hátsó udvarban kecskékkel, akik békésen legelésztek a nekik elkerített füves részen. Hamisítatlan vidéki hangulat lengte körül az egészet. A mosókonyhából pazar kilátás nyílt a környező hegyekre és a hotel kertjére ahol egy nagyobb tó is volt. Mivel ő ezen a napon intézte a hivatali ügyeit is, mint kijelentkezés az önkormányzattól, így engem is vitt magával. Már előre kivert a veríték, hogy elmegy az egész napunk az önkormányzatnál. Hát ott se perc alatt kiállították neki az igazolást ami ahoz kellett, hogy a betegbiztosítójától ki tudjon jelentkezni. Én csak lepkéztem, hogy ez itt ilyen rugalmasan megy, ráadásul barátságos kézfogással váltak el az ügyintézővel egymástól. Aznap elég sűrű volt a program, Bad Ragaz, Pfäfers, Wartenstein, Sargans és Chur. Nővérkém igyekezett mindent megmutatni nekem az ideiglenes otthonából, még az előző lakóhelyét is. Sajnos szlovák barátainkkal nem futottunk össze.:) Új albija, egy aranyos kis apartman, -amolyan egyszemélyes neki való kis kuckó- volt a főhadi szállásunk, ott vacsiztam, aztán a szomszédos hotelbe mentem aludni.
Másnap Baselbe mentünk kirándulni, amolyan városi bumlizásra. Csak kapkodtam a fejemet a sok villamos láttán amelyek a pályaudvar előtti térre érkeztek. Vágányok minden irányból, az emberek össze vissza mentek keresztül kasul az utakon, de senki nem dudált rájuk és senki nem akart elütni senkit. A nagy káoszban volt valami rend féle. Fotóztam is rendesen ahogy ilyenkor egy "szobaturistának" illik.
Elsőnek a Játék Múzeumba mentünk, ahol vagy 2 órát időztünk. Sok szép és érdekes dolgot láttam. Aztán ismét villamosra szálltunk, valami domb félére mentünk fel, szűk utcán kanyargott, majd egy torony félénél leszálltunk.

Nővérke egy szűk utcán visszafelé terelgetett, ahol az üzletek kirakataiban gyönyörködhettem, majd kikötöttünk egy modell bolt előtt.
-Ezt minden féle képen meg akartam neked mutatni!-lelkendezett a tesóm a vonat, autó és kamion makettek láttán. Tényleg jól néztek ki, volt mindenféle méretben és márkában. Felvetettem neki, hogy nézzünk be, hátha lesz Lada modell. Persze magamba jót röhögtem, mert azért itt biztos nem hallottak még ilyen autóról. Nővérkém beterelt a boltba és gond nélkül minden dobozt megnéztünk. ABC sorrendben voltak a különböző autómárkák kirakva, nekem a kamionok közül egy igényesen elkészített Scania tetszett meg. Úgy voltam vele, hogy egyszer élek és ez remek emlék lenne otthonra a polcomra. Hát az árát látva 49,90 frank lehervadtam, mire Tesó is közölte, hogy ez baró drága tegyem csak vissza. Végül is két kerek lámpás Lada modellt találtam amiket végül nem vettem meg, de nagyon tetszett, hogy itt ilyen is van. Kalandozásunkat még szűkebb utcácskákon folytattuk mint eddig, a házak között alig két embernyi hely volt. Lépcsőkőn haladtunk lefelé, mire tesó egy arany színű toronyra mutatott a házak között.
- Az már a városháza tornya, ott van a főtér is, oda megyünk le.- magyarázta, miközben fotózott a sikátorban.

A sikátor végén egy szélesebb és forgalmasabb utcára jutottunk ki, majd a következő sarkon bekanyarodtunk. Itt már villamosok, autók közlekedtek, a turisták is megsokasodtak. Ekkor már jól láthatóvá vált egy téglavörös épület, a városháza pompás homlokzata, és maga a főtér, ami most telis tele volt árusokkal. A tér egyik szélén villamosok haladtak, melyek számomra szokatlan sűrűséggel közlekedtek, olykor 2-3 is begurult és türelmesen megvárták még az egyik utasokat cserél. Senki nem rohant, nem volt lárma, zaj, a nagy tömegben is kellemesen lehetett sétálni. A városházával szemközt az egyik emeleten egy Mc' Donalds bújt meg, ott ebédeltünk, miközben a főtér panorámájában gyönyörködtünk. Ezután megnéztük a Rajna partját, egy bevásárló központot, majd ismét visszatértünk a Marktplatzra, ahol célba vettünk két édesség boltot és bevásároltunk egy kis nassolni valót.

Végül megtekintettük a városháza belső udvarát is, ami teljesen lenyűgözött. Egy igazi építészeti műremek.
A bibliai témájú óriási freskók, az aranyozott szobrok és a vörös-arany szín kombinációjával nem lehett betelni. Én csak kattogtattam a tablettemet, vagy 22 képet csináltam róla. Nagyon tetszett.
Lassan azonban búcsút kellett venni a tértől és látványosságaitól, mert indult a vonatunk vissza Zürichbe.

Nos a svájci vasút valami csúcs, de ez a vonat meg igazi hab volt a tortán. A DB egyik ICE vonatát próbáltuk ki, aminek a 2. osztálya felért egy 1. osztályú Railjet kocsival. Nagyon élveztem az utazás minden percét és remekül éreztem magam Baselben.
Kevés időt tölthettem el kint, de ez a kevés is kellemes élményekkel gazdagított. Svájc földrajzilag fantasztikus ország, az emberek közvetlenek, de a dialektusuk valami kegyetlen, alig értettem meg őket.
Nővérkém jelezte haza fele úton, hogy ha minden jól megy jövőre ismét szeretettel vár, ám akkor hosszabb időre, mert hát nem tudott eben a két napban nekem mindent megmutatni. Abba már bele sem merek gondolni, hogy mik maradtak ki. Minden esetre valami bicajtúráról beszélt és a Bad Ragazzal szomszédos sziklás hegyek felé mutogatott, valamint gyalog túrákat emlegetett, szóval most megyek és edzek egy kicsit.:)