Katona dolog, avagy haderő svájci módra

Nos St. Luzisteig tiszteletére, most jöjjön egy kis szösszenet Svájc haderejéről.
Talán azért mert szeretem a történelmet igen élénken érdeklődöm az általam látogatott országok hadereje iránt. No nem a szuper titkos 007-es cuccosokra gondolok, csak az általános dolgokra, mint sorkötelezettség és hadtörténet. Mivel nálunk az előbbi már nincs az utóbbi meg nem lehet színesebb a mienkénél, így egy kisebb fejvakarás és a Wikipédia, valamint számos idegen nyelvű oldal átolvasása után arra jutottam, hogy nincs értelme  nagyon belebonyolódni a témába. Végső soron is milyen hadereje lehet egy semleges országnak? Az alább leírtak részben az én személyes tapasztalataim, részben a már fent említett oldalakról vett információkat fogják tartalmazni.

Ez a szobor a hotelünknél található, és a II. Világháborúban szolgált határőrkatonáknak állít emléket.

Nekem tavaly az első itt töltött szezonomban igen furi volt néhány dolog, mint például az, hogy a kastélyt olykor katonák "szállták" meg- ezt képletesen értem. A környékünk ugyan is remek hely hadgyakorlatokra. A hatalmas erdők és sziklás hegyek igazi próbatételnek teszik ki a"kopaszokat".
Ilyenkor több hadköteles és általában egy fő tiszt jelenti a kicsiny csapatott. Egy katonai  hátizsák, néha  még egy karabély is befigyel valamint a csapat ful stréber tagja egy laptoptáskát is hurcol magával. A tisztek általában nem túl koros fickók. Reggeli után bezárkóznak a Bähnlistubénkba, ahol is taktikai megbeszélést tartanak. Ilyenkor Fifóca  a hotel cicája nehezen tolerálja a kizártságot, mert Őfelségének momentán az ilyen tanácskozásoknál jut eszébe, hogy akkor most ő reggelizne, mert a kajája és a vize odabent van. Nyávogva panaszkodik nekem, hogy kitiltották, de hát a katonai megbeszélés az mégis csak egy szuper titkos valami, és hát mi van ha pont a macska a besúgója a másik félnek?
Itt még egy átlag ember is jól kiképzetnek számít. Ez annak köszönhető, hogy rengeteg hadgyakorlatot tartanak és minden férfi 32 éves koráig tartalékos marad. Ez azt jelenti, hogy az újonckiképzésük (18-21 hét) után évente 3-4 hetet szolgálnak a haderőnél. Egyenruhájukat, felszerelésüket, fegyverüket -régen pedig még a lőszert is egy lezárt, lepecsételt fém dobozban -maguknál tartják. Erre azért is van szükség, mert a hadsereg lényege a gyors mozgósítás, így pedig az állomány durván 12 órán belül összetrombitálható és bevethető egy esetleges támadás esetén.
Svájc ugye bár semleges ország és nem vesz részt semmilyen fegyveres hadműveletben, csak békefenntartó és logisztikai feladatokat látnak el külföldön. A svájci hadsereg lényege a védekezés és nem mások cseszegetése vagy erejük fitogtatása. Ebből adódóan bármilyen fegyvert, harci járművet, repülőt külföldről szereznek be, akkor azt szépen átalakítják, hogy még véletlenül se legyen azonos típusú valamelyikük. Van saját hadi iparuk is ami nagyon fejlett.
Manapság azonban a legnagyobb problémát az újonc utánpótlás okozza.  A mai kor hímnemű lényei már nem tartják "trendinek" a katonai szolgálatot, másrészt sok az egészségügyileg alkalmatlan egyed is ( a fő ok a túlsúly). Ha valaki átmegy a rostán, előfordulhat, hogy az alapkiképzésen derül ki, hogy alkalmatlan.
Itt nem ritka, hogy az utcán sétálva menetelő katonákba botlasz, vagy pénteken és hétfőn a pályaudvaron katonai egyenruhába bújt újoncok gépfegyverrel a hátukon sétálgatnak, miközben lelkesen szívják a jól megérdemelt cigijüket. A több teherautóból álló konvoj sem ritka erre felé, ezek inkább este közlekednek, amikor már nincs forgalom. A régi albérletem erkélyéről volt szerencsém egy ilyen felvonulást végig nézni, amint a hegyre mentek fel, át a falun, mire a fent élő kolléganőm megnyugtatott, hogy ez itt tök természetes. Vagy logisztikai cuccokat visznek a hadgyakorlathoz vagy az újoncokat. De volt olyan eset is, amikor túrázásból tartottam haza fele a völgyben, és egy vadászgép elegáns piruettet mutatott be felettem majd villám gyorsan tova is röppent.
Kellett egy szezon, hogy ezeket a dolgokat megszokjam, de manapság már a szemem sem rebben a fentiek láttán.

Emléklap az 1914-es svájci határőrségről.
A szöveg magyarul: "Emlékezés a határőrségről 1914."" Kedves Apaföld legyél nyugodt, a fiaid őriznek."
A képen Helvetia - Svájc szimbóluma, a nemzet anyja látható- és egy I. Világháborús határőr. A kép jobb sarkán bezuhanó női alak jelképezi az ellenséget, háborút, akit Helvetia megállásra kényszerít. A háttérben a lovasság látható még és a határon túl dúló harcok és pusztulás.

Ez pedig szintén egy emléklap a svájci hadseregről. Az I. Világháború idejéből láthatunk ruházatot, fegyvereket és csapatokat ( lovasság, tüzérség..stb)

Források: Wikipédia: Svájc hadereje
Az emléklapok a következő oldalakon találhatók: www.shop.sammlerparadies.ch és
www.wbannodozumal.wordpress.com

St. Luzisteig

Az a nagy helyzet, hogy ide már tavaly is el akartam menni,- sőt illő is lett volna, mert ugye akkor volt az I. Világháború évfordulója- azonban bizonyos technikai problémák miatt el kellett halasztanom ezen látogatásomat, de most a második szabadnapomon fogtam a hátizsákomat és neki vágtam  a túraútnak.

St. Luzisteig valójában egy hegyvonulat Maienfeld és a liechtensteini Balzers között. Több Rajnáról készült fotómon is jól látható a hosszú hegygerinc melynek felső szikláin ma már fenyőfák állnak őrséget. És most sokakban felmerülhet, hogy ez a földrajzi domborulat vajon milyen szerepet is töltött be a svájci hadsereg életében. Nos határhoz közel vagyunk, és bár Svájc kimaradt a háborúkból, támadás soha nem fenyegette, de az ördög soha sem alszik elvből kiindulva, szépen felszerelt hadsereget sikerült kiállítaniuk azokban az időkben. Ez a rész pedig kulcsfontosságú határvéd szerepet töltött be.

Az I. Világháború idején építette ki a katonaság a gerinc mögött húzódó hágót, ami a már fent említett két települést köti össze, és anno a gyorsabb csapatmozgások és logisztikai ellátások miatt volt szükség egy jól használható útszakaszra. A mai kor követelményeinek is megfelelő mű úttal párhuzamosan pedig egy könnyű turista út vezet fel a kis katonai faluhoz, ami áll egy fogadóból, egy templomból és az úttól beljebb fekvő Katonai Múzeumból. A háború alatt a hadsereg a lovait tartotta itt. Manapság kiállítóhelyiségként működik, a szomszédságában pedig birkák legelésznek békésen.

 A kis katonai falut elhagyva, ha Maienfeld felé megyünk vissza ott találunk egy parkolót. Onnan indul egy kellemes kis kaptató felfelé a gerincre. A látvány miatt érdemes megmászni, mert az a panoráma ami ott fogadja az embert, az valami mesés. Sajnos a fotók sem adják vissza azt a képet ami akkor tárult a szemem elé.

Leültem egy farönkre és elfogyasztottam a kis ebédkémet, miközben a lábaim alatt heverő Rajna völgye és a szemközti hegyek szépségében gyönyörködtem. Innen aztán tényleg mindent jól be lehet látni és szemmel lehet tartani.

A szentimentalista

Az emberből néha olyan tulajdonságok törnek elő amelyekről eddig fogalma sem volt. Esetemben mostanság rá kellett jönnöm, hogy javíthatatlanul szentimentális vagyok.

Lassan egy hete, hogy ismét friss hegyi levegőt szívok és ezen idő alatt sok mindenre rádöbbentem.

Első körben arra, hogy miért is akartam annyira ismét ide visszajönni. Itt szabad vagyok. Nem kell senkinek semmit megmagyaráznom és nem néznek hülyének a cselekedeteim miatt, effektíve lehetsz szerelmes egy fűszálba vagy virágba, hegybe, folyóba, a lakásodba, szétszedhetsz egy tetőteret miközben az elektromos szekrényt keresed,viselhetsz Karib tenger kalózai bicajsapkát, vehetsz magadnak gyerek Fordos háti tatyót, ez senkit nem késztet röhögésre vagy megrökönyödésre. Mondjuk az elektromos szekrényke miatt Gabriel bácsi majdnem megnyekkentett, de azt az affért akkor élve megúsztam. Ha rámosolyogsz egy ismeretlenre az visszamosolyog rád és kedvesen üdvözöl. Ha magányra van szükséged és szeretnél egy kicsit egyedül lenni, elmélkedni, akkor van lehetőséged hova "elbújni". Legyen az egy várrom, tó part vagy a Rajna egyik eldugott kis öble. De ezt nem ragoznám tovább, inkább a megérkezésem első napjait osztanám meg veletek.

Amikor Sargansban leszálltam a vonatról, na jó...szóval amikor Sargansban a bőröndöm lerántott a vonatról egy kis gyomorideg fogott el. Volt egy kis feszkós érzetem, de ez nem annak szólt, hogy két egyenruhás határőr állt sorfalat nekem az aluljáróban. Akkor még nem tudtam, hogy valaki újabb überaschungra készül ellenem. Ezt leszámítva kellemes érzések jártak át amikor az állomáson körbenéztem. Az ismerős hegyek látványa, melyek most fehérbe öltözve fogadtak, a kellemes kora tavaszi napsütésben, az állomáson áthaladó vagy oda érkező hamisítatlan svájci vonatok zaja lenyűgözött és jól eső érzéssel töltött el a viszontlátásuk öröme. Boldogságomat fokozta az a tény is, hogy a bérletem egy frankot sem emelkedett tavaly óta. A "Turbóm"- itt így hívják azt a hernyót ami se perc alatt repít át egyik faluból a másikba kötött pályán, esetemben 5 perc alatt vagyok Sargansból Bad Ragazba- a szokott 5-ös vágányon várt rám. 

Kedvenc falum, bocsi városkám semmit sem változott a négy hónap alatt. Minden úgy és ott volt mint amikor elmentem. A pályaudvarról pedig tökéletesen rá lehetett látni a melóhelyemre, ami teljes pompájában trónolt a hegy szirten a vár szomszédságában, remek fotó témát adva az ideérkező turistáknak. Kolléganőmmel az állomáson találkoztunk és miután kilelkendeztük magunkat, hogy ismét együtt fogunk gályázni, szépen autóba pattantunk, hogy elfoglaljam szerény vackomat ami jelenleg egy szoba Gabriel bácsinál. Most abba nem mennék bele, hogy mit alkotott Őszentsége, de a gyomoridegem nem volt alaptalan, mert ismét meglepizett. Most azzal, hogy effektíve elfelejtette a kulcsomat.
Kolléganőmmel ott folytattuk ahol októberben abba hagytuk. Egy pizza és kóla mellett dumcsiztunk, röhögcséltünk no meg pufogtunk.

Másnap a hivatali dolgoknak tettem eleget, befizettem az albim költségét és felmentem Pfäfersbe bejelentkezni az önkormányzathoz. Az ügyintéző vigyorogva fogadott, majd amikor a kijelentkezési lapomat oda adtam neki, hogy jövök 15 frankkal, közölte, hogy ezt csak akkor verte volna le rajtam, ha nem jövök vissza, de egyébként minek is mentem el? Jó kérdés. Ha maradok nem vesztem el az apartmanomat és most nem kellene újra végig csinálni a majd egy hónapos bejelentési procedúrát. De hát csata után okos a magyar, mert hát így tarja a közmondás.
Ezzel a kijelentem, hogy bejelentem magam procedúrának vége is lett, mert hát amíg nem lesz tartózkodási engedélyem - ami 9-10 nap- addig nem tudom tovább intézni az ügyeimet, mint például beteg biztosítás kötése, bankszámla nyitása...stb.
Így a nap további részét csavargással töltöttem. Első utam a faluban a Rajna partjára vezetett. Üdvözöltem a túlparton terpeszkedő hegyeket, a lankás domboldalban fekvő Heididöörflit, Maienfeldet és egy Helló Öreglány! Semmit nem változtál! megjegyzést dobtam a Tamina folyónak, aki ezen a helyen egyesül a Rajnával.

A kedvenc padom is sértetlenül állt a fák alatt. Sokat ücsörögtem itt tavaly amikor még a régi albimban laktam és a tököm tele volt zajos szlovákinával, de jó néhányszor innen néztem meg a naplementét, mert az valami mesés szokott itt lenni.

A hídon áthaladó vonat láttán jött az ötlet, hogy akkor a délutánt Churban töltöm, ami a legközelebbi nagyváros ide. Mivel már megint kopogtak odabent, hogy kaját kérnek, így elsőként a bendőmet tömtem tele, és most kivételesen rendes kiadós ebédet pakoltam magamba. Persze azért a süti sem maradt ki  a repertoáromból.
A csokibolt kifosztása azonban ezen a napon technikai okokból elmaradt, de csak azért, hogy 1 héttel később legyen miért ismét visszamennem.
Nos aki ezek után is értetlenül áll az én kis "dilis" érzelgősségem előtt az vessen magára, én meg küldök egy kombájnt, de nekem akkor is ez a hely a mindenem és pont.