7 és fél hónap. Eddig ez volt a leghosszabb szezonom, most voltam a legmesszebb a családomtól és itt történtek velem olyan dolgok melyekre álmomban sem mertem gondolni. Szóval nem volt uncsi.
Milyen érzés amikor leteszed a " lantot" azaz vége a melónak? Márciusban amikor elkezdtem dolgozni elképzeltem az utolsó napomat a melóhelyemen. Kivasalom az ucsó terítőt, kikapcsolom a gépet a mosókonyhában és taps, fütty, ováció, valamelyik magyar néptánc ellejtése, visongás meg minden ami olyankor tör elő az emberből amikor felszabadul a nyomás alól. De az utolsó terítő kivasalása után nem igazán volt kedvem ehez a ceremóniához.Még ha olykor a tököm tele is volt az egész mindenséggel azért lesznek dolgok amik hiányozni fognak 4 hónapig.Iffi, a hotel cicája,aki reggelente rám várt, hol a buszmegállóban, hol a mosókonyha ajtaja előtt, hogy megkapja a szokásos reggeli jutalomfalatkáit, főnökasszony amint reggelente mindig ott botorkál ahol én porszívózóm és az idegbajt hozza rám amikor majd átesik a porszívó hosszabbítóján vagy éppen a porszívón, mert hát neki mindig ott akad dolga ahol éppen én dolgozom.
Aki most felsóhajtott, hogy ez a csaj többet nem fog irkálni a svájci kalandjairól az most csúnyán arcra esett, mert ha minden klappol, és miért ne, akkor márciusban a sztori folytatódik. Reményeim szerint - mivel idén megkaptam a svájci alap kiképzést - gondolok itt a munkához való hozzáállásukra- abban főnökasszony kegyetlen tempót tud diktálni- a szlovák afféron keresztül- bízom benne, hogy Gabriel bácsi nem überraschungol meg szlovák vagy balkáni szomszédokkal- talán jövőre egy kicsit lazább szezonom lesz. De hát a sors útjai kifürkészhetetlenek, szóval ezt a témát nem boncolgatnám tovább.
Szóval az utolsó perceim úgy végződtek mint egy átlag vasárnap. Elköszöntem a portugál konyhás sráctól, aztán elpakoltam a kivasalt ágyneműket, terítőket és az összehajtogatott törülközőket, végül pedig felvonultam főnökékhez és finoman jeleztem nekik, hogy lelépnék, ha lehetne. Főnökasszony azonnal rohant főnökhöz-mert ő a könyvelőnk- és katonásan közölte vele, hogy fizessen ki. Majd miközben főnököm még olyat is kimatekozott nekem egy nyomtatványon, hogy hány hónapot, hány napot, hetet, órát dolgoztam náluk-és kiderült, hogy 5 mínusz órám maradt- szerény számításaim szerint is 2 óra pluszom volt, de ezen nem vitáztam, mert szorgalmasan számolták a barna és kék bankókat le. Lepkéztem is, mert kevesebbre számítottam, de megnyugtattak, hogy én nem voltam szabin, szóval nekem 5 hetet ki kell fizetniük. Főnöknőm halkan meg is jegyezte, hogy jövőre ha lehet menjek már el pár hét szabira, majd egy cetlire felírta, hogy mikor fogok kezdeni és meddig szól majd a szerződésem. Mivel szezon munkás vagyok, a szerződést csak jövő januárban készítik el, ezért írta fel egy cetlire csak most. Gondosan beborítékolta az elszámolási papírjaimat, pénzemet és elővett egy doboz Merci csokit és egy nagy dankeschön kíséretében átadta. Ez baró jól eset nekem, nem csak a pénz, de a csoki is. Az meg, hogy visszavárnak csak hab a tortán. Miután kezet ráztunk és mindenki minden jót kívánt a másiknak, megvártam magyar kolléganőmet és csaptunk egy görbe estét. Ez nálunk egy pizza szokott lenni kolával.:) Jókat röhögcséltünk amint végig dumáltuk a szezon történéseit. Most valahogy a szlovák cirkusz is viccesnek tűnt, miközben a bárpultnál kopasz és öreg szlovák haverja vetítettek egymásnak. Kedvem lett volna odamenni hozzá és lebólintani, de nem akartam kihúzni a gyufát a kaponál -polizei- és esetleg a 4 hónap szünetemet egy svájci sitten tölteni.
Aztán kitárgyaltuk Gabriel bácsit, az új tulajomat, majd sírva röhögtünk az elektromos szekrényes sztorimon.
Bezzeg amikor ott állt velem szemben a fickó akkor nem találtam röhejesnek a dolgot, akkor azt hittem, hogy keresztbe lenyel.
Hétfő és kedd úgy telt mint egy átlagos szabadnap, nem volt fájó búcsú érzésem vagy euforikus hurrá hangulatom. Kicsit görcsölök a lakás miatt. Megírtam Gabriel bácsinak, hogy ezt a kuckót nagyon szeretném jövőre is kibérelni. Mire közölte velem, hogy nem tudja garantálni, hogy ez üres lesz akkor, de épít egy új 1,5 szobás apartmant és igyekszik márciusig kész lenni vele, vagy béreljek tőle egy szobát és ha üres lesz a jelenlegi apartmanom, akkor költségmentesen átköltözhetek. Jól hangzik mindkét alternatíva, de én bevallom őszintén, teljesen belezúgtam ebbe a kis lakásba. A tetőtérben egy félreeső zugban van, nincs szomszédom, csendes, nekem tökéletesen elegendő méretben. Mintha rám öntötték volna. Ide olyan érzésem volt, hogy haza jöttem.
Szóval most van egy kis gyomor idegem a lakás miatt, de bízom Gabriel bácsi meglepi stílusában és talán megint megüberraschungol.
Szerdán Bludenznél összetalálkoztam Tesóval, aki lelkesen üdvözölt a következő mondattal:-Húgi! Te semmit nem változtál! Illetve semmit nem híztál! Eszel rendesen?- aki ismer az tudja, hogy ezért ölni tudok. Másnak biztos jól esik ha azzal üdvözlik, hogy te nem híztál semmit, de nekem ez olyan mint kövér nőnek azt mondani, hogy híztál. Sokat szenvedek azért, hogy néhány kilót magamra könyörögjek és sajna villám gyorsan a plusz kilók le is olvadnak rólam.
Jól teltek az elkövetkezendő napok, Tesónak megmutattam néhány dolgot, olykor véres kardot csináltam belőle, hurcoltam őt minden hova. Szegény néha csak állt és kapkodta a fejét. Öcsém érdekes tulajdonsága, hogy sas szeme van az autókhoz, így fen Pfäfersben kiszúrt egy 1972-73-as Dodge Challangert. Hát dobtam egy hátast! Én ott mentem el jó néhányszor és észre sem vettem. Természetesen Bad Ragazban meglátogattuk a Ford szalont is. Még a nyáron kiszúrtam neki egy Fordos hátizsákot amit akkor nem vettem meg neki. Szerencsére nem kapkodtak érte és még ott volt. Persze öcsém ugrott is a cucra egyből. A tulaj maga jött kiszolgálni minket és vigyorogva közölte, hogy ez egy gyerek táska. Nos tesót ez cseppet sem izgatta és elővette a pénzét és oda adta a 30 pénzt a fickónak, aki mutatta, hogy nem ez sok. 27 frank volt a tatyó elsőre le sem esett, hogy miért utasítja el a tízest. Csak este otthon derült ki, hogy öcsém euróval fizetett. Én sem figyeltem, hogy kék a pénz és nem rózsaszín. De legalább van neki egy gyerek Fordos hátizsákja.:)
Az indulás napjának reggelén a lakásom romokban hevert. Volt egy nagy és egy kisebb gurulós bőröndöm, 3 hátizsákom és egy sporttáskám. A holmijaim meg a konyhában és a szobában szanaszét. Öcsémet megnyugtattam, hogy fél óra és mindent összecuccolok. Nos háromnegyed óra után szépen megkértem, hogy segítsen összepakolni. Ő 5 perc alatt mindent becsomagolt. Csak itthon a poggyászaim kinyitása után láttam, hogy katasztrofális a technikája, de hála istennek minden sértetlen volt.Effektíve mindent bedobált, nem szépen berakott. Miután elmondtam a kuckómnak, hogy jövőre veled úgyan itt és adtam egy puszit a lakáskulcsomnak, majd behajítottam a recepció postaládájába-ahogy Gabriel bácsi utasított- kimentem az utcára, ahol öcsém már körbebarikádozva a bőröndjeimmel állt és egy kisfiúval hadakozott, aki le akarta nyúlni a kids Fordos háti tatyóját. Mivel öcsém nem beszél jól németül, a fiúcska meg nem értett magyarul így jól eldumáltak egymással, de végül tesó győzött és a gyerkőc hátizsák nála maradt. Én fogtam a kisebb gurulós böröndött, hátamon a hátizsákom és a Fordos tatyó. Tesó a nagy bőrönddel, a nagy sporttáskámmal, egy fekete hátizsákkal és egy füles szatyorral gurult utánam.Kicsit úgy nézett ki mint egy karácsonyfa. Mire elértünk a Bad Ragazi pályaudvarra, mindkettőnkről folyt a víz. Álmomban nem gondoltam, hogy ennyi cuc jött össze a 7 hónap alatt és még a hotelben is hagytam egy nagy zsákot és 3 doboz privát holmit.
Sargansban a Raijetre viszont vér profi módon pakolt fel öcsém. Engem előre küldött, hogy foglaljam le a helyünket. Még a távolból is jól hallottam a csörömpölést. Valószínűleg ahogy feldobálta a bőröndöket meg a többi motyót azok a folyosó másik oldalán a szemközti ajtó lépcsőjén landolhattak. Néhány perccel később amikor már a vonat elindult kinyílt a teremkocsi ajtaja és Tesóm két lábon járó karácsonyfaként jelent meg, hátán két zsák, egyik kezében szatyor a másikban húzta a bőröndömet. Ha jól emlékszem egy nagy poggyásztartót teljesen elfoglaltak a cucaim.
A haza út kellemes volt, bár bekalandoztuk Ausztriát egy kőomlás és a Német Államvasutak pályakarbantartása miatt. Ennek köszönhetően 80 perc késéssel érkeztünk meg Budapestre, ami 23:15-t jelentett érkezésnek.Öcsém telefonált a családnak amikor már Magyar földön jártunk, hogy haza megyünk taxival de apám ragaszkodott hozzá, hogy kijön értünk.
Pontban 23:15-re meg is érkeztünk a Keletibe. Apám a túlsó felén várt ránk, kitömött kabát zsebekkel, mire közölte, hogy 3 gázspray van nála, ha valaki beszólna, csak lefújja. Ez úgy éjfél tájt igen csak megnyugatott.
Amikor az ember 7 hónap után haza esik, akkor az első percek olyan álomszerűnek tűnnek. Tuti, hogy itthon vagyok? Ez az én szobám? Az én ágyam? Kell egy kis idő amíg az emberben tudatosul, hogy amit lát és érez az nem állom, hanem valóság és tényleg itthon van. Az első reggeleim mindig furcsák, mert ébredéskor nem is tudom, hogy most hol is vagyok. Nekem két három napra van szükségem, hogy magamhoz térjek.
Milyen érzés amikor leteszed a " lantot" azaz vége a melónak? Márciusban amikor elkezdtem dolgozni elképzeltem az utolsó napomat a melóhelyemen. Kivasalom az ucsó terítőt, kikapcsolom a gépet a mosókonyhában és taps, fütty, ováció, valamelyik magyar néptánc ellejtése, visongás meg minden ami olyankor tör elő az emberből amikor felszabadul a nyomás alól. De az utolsó terítő kivasalása után nem igazán volt kedvem ehez a ceremóniához.Még ha olykor a tököm tele is volt az egész mindenséggel azért lesznek dolgok amik hiányozni fognak 4 hónapig.Iffi, a hotel cicája,aki reggelente rám várt, hol a buszmegállóban, hol a mosókonyha ajtaja előtt, hogy megkapja a szokásos reggeli jutalomfalatkáit, főnökasszony amint reggelente mindig ott botorkál ahol én porszívózóm és az idegbajt hozza rám amikor majd átesik a porszívó hosszabbítóján vagy éppen a porszívón, mert hát neki mindig ott akad dolga ahol éppen én dolgozom.
Aki most felsóhajtott, hogy ez a csaj többet nem fog irkálni a svájci kalandjairól az most csúnyán arcra esett, mert ha minden klappol, és miért ne, akkor márciusban a sztori folytatódik. Reményeim szerint - mivel idén megkaptam a svájci alap kiképzést - gondolok itt a munkához való hozzáállásukra- abban főnökasszony kegyetlen tempót tud diktálni- a szlovák afféron keresztül- bízom benne, hogy Gabriel bácsi nem überraschungol meg szlovák vagy balkáni szomszédokkal- talán jövőre egy kicsit lazább szezonom lesz. De hát a sors útjai kifürkészhetetlenek, szóval ezt a témát nem boncolgatnám tovább.
Szóval az utolsó perceim úgy végződtek mint egy átlag vasárnap. Elköszöntem a portugál konyhás sráctól, aztán elpakoltam a kivasalt ágyneműket, terítőket és az összehajtogatott törülközőket, végül pedig felvonultam főnökékhez és finoman jeleztem nekik, hogy lelépnék, ha lehetne. Főnökasszony azonnal rohant főnökhöz-mert ő a könyvelőnk- és katonásan közölte vele, hogy fizessen ki. Majd miközben főnököm még olyat is kimatekozott nekem egy nyomtatványon, hogy hány hónapot, hány napot, hetet, órát dolgoztam náluk-és kiderült, hogy 5 mínusz órám maradt- szerény számításaim szerint is 2 óra pluszom volt, de ezen nem vitáztam, mert szorgalmasan számolták a barna és kék bankókat le. Lepkéztem is, mert kevesebbre számítottam, de megnyugtattak, hogy én nem voltam szabin, szóval nekem 5 hetet ki kell fizetniük. Főnöknőm halkan meg is jegyezte, hogy jövőre ha lehet menjek már el pár hét szabira, majd egy cetlire felírta, hogy mikor fogok kezdeni és meddig szól majd a szerződésem. Mivel szezon munkás vagyok, a szerződést csak jövő januárban készítik el, ezért írta fel egy cetlire csak most. Gondosan beborítékolta az elszámolási papírjaimat, pénzemet és elővett egy doboz Merci csokit és egy nagy dankeschön kíséretében átadta. Ez baró jól eset nekem, nem csak a pénz, de a csoki is. Az meg, hogy visszavárnak csak hab a tortán. Miután kezet ráztunk és mindenki minden jót kívánt a másiknak, megvártam magyar kolléganőmet és csaptunk egy görbe estét. Ez nálunk egy pizza szokott lenni kolával.:) Jókat röhögcséltünk amint végig dumáltuk a szezon történéseit. Most valahogy a szlovák cirkusz is viccesnek tűnt, miközben a bárpultnál kopasz és öreg szlovák haverja vetítettek egymásnak. Kedvem lett volna odamenni hozzá és lebólintani, de nem akartam kihúzni a gyufát a kaponál -polizei- és esetleg a 4 hónap szünetemet egy svájci sitten tölteni.
Aztán kitárgyaltuk Gabriel bácsit, az új tulajomat, majd sírva röhögtünk az elektromos szekrényes sztorimon.
Bezzeg amikor ott állt velem szemben a fickó akkor nem találtam röhejesnek a dolgot, akkor azt hittem, hogy keresztbe lenyel.
Szerdán Bludenznél összetalálkoztam Tesóval, aki lelkesen üdvözölt a következő mondattal:-Húgi! Te semmit nem változtál! Illetve semmit nem híztál! Eszel rendesen?- aki ismer az tudja, hogy ezért ölni tudok. Másnak biztos jól esik ha azzal üdvözlik, hogy te nem híztál semmit, de nekem ez olyan mint kövér nőnek azt mondani, hogy híztál. Sokat szenvedek azért, hogy néhány kilót magamra könyörögjek és sajna villám gyorsan a plusz kilók le is olvadnak rólam.
Jól teltek az elkövetkezendő napok, Tesónak megmutattam néhány dolgot, olykor véres kardot csináltam belőle, hurcoltam őt minden hova. Szegény néha csak állt és kapkodta a fejét. Öcsém érdekes tulajdonsága, hogy sas szeme van az autókhoz, így fen Pfäfersben kiszúrt egy 1972-73-as Dodge Challangert. Hát dobtam egy hátast! Én ott mentem el jó néhányszor és észre sem vettem. Természetesen Bad Ragazban meglátogattuk a Ford szalont is. Még a nyáron kiszúrtam neki egy Fordos hátizsákot amit akkor nem vettem meg neki. Szerencsére nem kapkodtak érte és még ott volt. Persze öcsém ugrott is a cucra egyből. A tulaj maga jött kiszolgálni minket és vigyorogva közölte, hogy ez egy gyerek táska. Nos tesót ez cseppet sem izgatta és elővette a pénzét és oda adta a 30 pénzt a fickónak, aki mutatta, hogy nem ez sok. 27 frank volt a tatyó elsőre le sem esett, hogy miért utasítja el a tízest. Csak este otthon derült ki, hogy öcsém euróval fizetett. Én sem figyeltem, hogy kék a pénz és nem rózsaszín. De legalább van neki egy gyerek Fordos hátizsákja.:)
Az indulás napjának reggelén a lakásom romokban hevert. Volt egy nagy és egy kisebb gurulós bőröndöm, 3 hátizsákom és egy sporttáskám. A holmijaim meg a konyhában és a szobában szanaszét. Öcsémet megnyugtattam, hogy fél óra és mindent összecuccolok. Nos háromnegyed óra után szépen megkértem, hogy segítsen összepakolni. Ő 5 perc alatt mindent becsomagolt. Csak itthon a poggyászaim kinyitása után láttam, hogy katasztrofális a technikája, de hála istennek minden sértetlen volt.Effektíve mindent bedobált, nem szépen berakott. Miután elmondtam a kuckómnak, hogy jövőre veled úgyan itt és adtam egy puszit a lakáskulcsomnak, majd behajítottam a recepció postaládájába-ahogy Gabriel bácsi utasított- kimentem az utcára, ahol öcsém már körbebarikádozva a bőröndjeimmel állt és egy kisfiúval hadakozott, aki le akarta nyúlni a kids Fordos háti tatyóját. Mivel öcsém nem beszél jól németül, a fiúcska meg nem értett magyarul így jól eldumáltak egymással, de végül tesó győzött és a gyerkőc hátizsák nála maradt. Én fogtam a kisebb gurulós böröndött, hátamon a hátizsákom és a Fordos tatyó. Tesó a nagy bőrönddel, a nagy sporttáskámmal, egy fekete hátizsákkal és egy füles szatyorral gurult utánam.Kicsit úgy nézett ki mint egy karácsonyfa. Mire elértünk a Bad Ragazi pályaudvarra, mindkettőnkről folyt a víz. Álmomban nem gondoltam, hogy ennyi cuc jött össze a 7 hónap alatt és még a hotelben is hagytam egy nagy zsákot és 3 doboz privát holmit.
A haza út kellemes volt, bár bekalandoztuk Ausztriát egy kőomlás és a Német Államvasutak pályakarbantartása miatt. Ennek köszönhetően 80 perc késéssel érkeztünk meg Budapestre, ami 23:15-t jelentett érkezésnek.Öcsém telefonált a családnak amikor már Magyar földön jártunk, hogy haza megyünk taxival de apám ragaszkodott hozzá, hogy kijön értünk.
Pontban 23:15-re meg is érkeztünk a Keletibe. Apám a túlsó felén várt ránk, kitömött kabát zsebekkel, mire közölte, hogy 3 gázspray van nála, ha valaki beszólna, csak lefújja. Ez úgy éjfél tájt igen csak megnyugatott.
Amikor az ember 7 hónap után haza esik, akkor az első percek olyan álomszerűnek tűnnek. Tuti, hogy itthon vagyok? Ez az én szobám? Az én ágyam? Kell egy kis idő amíg az emberben tudatosul, hogy amit lát és érez az nem állom, hanem valóság és tényleg itthon van. Az első reggeleim mindig furcsák, mert ébredéskor nem is tudom, hogy most hol is vagyok. Nekem két három napra van szükségem, hogy magamhoz térjek.
