... és Svájcba beszökött az ősz

Igen sajna itt szépen bekopogott szeptember elején az igazi ősz. Hűvös, esős, olykor szeles reggelekkel amikor már nem olyan szupi bicajjal letekerni a hegyről a pályaudvarra. Inkább azt írnám, hogy a szél lerepít odáig. És nem valami kellemes amikor mellé még eső is társul. De hát mit akarok egy kevésbé csapadékos, de annál melegebb nyár után szeptemberben?

Elsősorban a hátralévő szabadnapjaimra kellemes időt. Ezt meg is kaptam. Gyönyörű, amolyan vénasszonyok nyara köszöntött rám hétfő reggel.
Mivel a házat ahol lakom felújítják, így leléptem onnan. A Rajna menti kerékpár úton áttekertem Sargansba, ahol alaposan feltankoltam kajával, majd ebéd után szépen kiültem a település határában található pihenő padjára. Ez egy gazdasági út mellett található a völgyben ahonnan az egész környékre rá lehet látni. Kezdve St. Luzistieg komor, fenyőkkel tűzdelt szikláival, a Pizolra és a Chur irányába fekvő többi "óriásra" melyeknek csúcsai már fehérben pompáznak.

A kis pihenő után nekivágtam a kerékpárútnak, vissza  a Rajna mentén. Ami hiányozni fog nekem az a környék és a szabad tekerések, amikor alig-alig találkozom emberrel, csak úgy bringázom a világba, hallgatva a szél süvítését, a Rajna dübörgését és csodálom a hatalmas sziklás hegyeket.

6 hónap vergődés és tétovázás után végre sikerült dülőre jutnom magammal a hogyan továbbal kapcsolatban. Mert ugye volt esélyem arra, hogy maradjak Svájcban, de az idei szezon is csak azt mutatta meg- plusz drámákkal fűszerezve-, hogy nem nekem való ez a vidék. És ami nem megy azt ne erőltessük.
Ha matek agyú lennék, most számokban magyaráznám el, hogy miért döntöttem így.
Turistaként remek két szezont tudhatok magam mögött. Azt hiszem a blogjaim ezt igazolják is. Rengeteg csodálatos helyre jutottam el, sok fantasztikus természeti és művészi csodát láttam.
Svájc számomra mindig is a földrajzi szépségéről volt híres. A hosszabb tartózkodásomnak köszönhetően szerencsém volt bepillantást nyerni egy másik kultúrába, munkamorálba és egy kicsit elsajátítani egy különleges dialektust. És vannak emberek akikkel az itt való találkozásom igen csak meghatározó volt. Kaptam tőlük valamit, legyen az negatív vagy pozitív értelmű. Úgy érzem a leckéiket sikerült elsajátítanom, ezért örök hála nekik.
Egyszóval két hét múlva nem fogok üres kézzel távozni.

 Almás út ha, egyszer végig megyek rajtad.

Vili a "munkás" csacsi és társa pihenőn....

 Ez már itt a határ? A híd Svájc és Lichtenstein között. Még svájci oldalról...

 A Rajna Lichtenstein felől.

 Békésen legelésző lovak a hercegségben.

 St. Luzisteig

 Rajna a másik oldalról

Luzern a megunhatatlan város

Már tavaly készült róla egy beszámoló, most azonban bővebben szeretném bemutatni, és nem csak azért mert ő a második kedvenc svájci városom, hanem mert tisztességesen kilóg a stoki - értsd: egyen- városok sorából. Történelmét tanulmányozva azonban hamar leesett, hogy miért is olyan különc, és miért zúgtam bele annyira.

A Vierwaldstätti tó partján fekvő "gyöngyszem" a svájci idegenforgalom bölcsője.
A középkorban jelentéktelen kis halászfaluból - a Gotthard útnak köszönhetően - jelentős kereskedővárossá alakult, mivel a szárazföldi szállításnál biztonságosabb volt a vízi út.

Történelme a Karolingok idejében kezdődött, amikor is Pipin egy elzászi benedek rendi kolostornak, Murbachnak ajándékozta a környéket, hogy fiókrendházat és templomot építsenek. Ez abban az időben egyenes út volt a városiasodáshoz. Sajnos a békés fejlődésnek a Habsburgok - megszerezték a murbachi kolostor kegyúri jogait - végett vetettek, mert rátelepültek a virágzó városra, aminek az 1315-ös aegeri vereségük vetett véget, amikor is a parasztság lemészárolta Lipót lovag seregét. Ez a győzelem azonban még nem volt elegendő a függetlenséghez. 1386-ban a sempachi csatában az Eidgenossenschaft csapatai végül sorsdöntő nyereséget arattak.

A város megnövelte birtokait, ám a különböző társadalmi osztályok - parasztság, polgárság, nemesség - nem tudtak együtt működni és a város vezetése a hűbérúri stílus irányába tolódott el. A politikai hatalom a gazdagok kezébe került, és családon belül öröklődött. Könyörtelenül kihasználták a parasztságot, éppen ezért rengeteg lázadást kellett vérbe fojtaniuk. Elkezdődtek a hivatali visszaélések is, valamint az emberkereskedelem. Ezt ne szó szerint értsük. A parasztság köreiből zsoldosokat toboroztak a háborúkhoz, amiért aztán szép évjáradékot kaptak a francia udvartól, a pápától valamint az itáliai fejedelmektől.
A velük való szoros kapcsolat megmutatkozott a város kulturális életében. Luzern sokkal lazább, derűs, olaszos város mint a többi északi. Sok mindent vettek át a reneszánsz eszméiből valamint a barokk ízlésből.
Manapság az idegenforgalomból horrorisztikus - kb. évi 100 millió frank - jövedelme származik.

De nem azért tértem vissza, hogy ismét magamba szívjam a középkori levegőjét, vagy átsétáljak a két fedett fahídján, esetleg bedobjak 4-5 gombóc igazi olasz fagyit, hanem mert múltkor már nem volt időm megnézni a Gletschergartent.
Ez a kis kert az óvárostól néhány percnyi gyalogútra fekszik.
A bejáratnál egy hatalmas szikla falán látható a haldokló oroszlán domborműve, aki ernyedő mancsaival a francia királyi címert védi. Hogy Svájcban miért található ilyen emlékmű, annak van egy schöne szép magyarázata.
1792-ben Párizs népének ostroma ellen, utolsó leheletükig 780 svájci gárdista védte a nemességet. Igen! Ez nagyon hülyén adja ki magát, főleg ha tisztában vagyunk azzal, hogy Svájc mindig a függetlenség és semlegesség híve volt.
Azonban korábban már említettem, hogy a helyi nemesség szívesen adott el embereket -ill. szépen írva szervezett be emberkéket- külföldre katonának, cserébe évjáradékot kapva értük, amiből a fényűző palotáikat tartották fen.

Magát az emlékművet a napóleoni idők után visszatérő reakciós arisztokraták emelték 1821-ben.
Ha viszont nem tudunk a fentiekről és csak magát a domborművet nézzük az előtte kialakított tóval, akkor még romantikusnak is találhatjuk. Ott jártamkor a téren egy úriember helyi népviseletben az Alphornjával- ez a svájci alpesi kürt, amely akár 4 méteres is lehet és fából készült- szórakoztatta a többnyire japán közönséget, akik lelkesen fotózták őt.

A Gleccserkertet 1873-ban nyitották meg. A teljes kiépítése 1876-ig tartott. A természetes emlékművek fölé - ami több gleccsermalmot jelent - 1980-ban emeltek sátortetőt. Ezek a képződmények akkor keletkeztek, amikor a megolvadt hó a gleccserbarlangokban szilárd sziklára zuhogott, magával ragadva azt, majd az örvénylő víz üst alakot vájt ki a kőből.

A gleccserkert több mint 20 millió év földtörténetét öleli fel. Múzeuma egy amolyan kis csodakamra, egyfajta időgép.

Földtörténeti és történelmi sétát tehetünk egyszerre az épület több szintjén.

Földtörténet: Neves svájci és nemzetközi kutatók mutatják be az általuk tanulmányozott gleccsereket. Ilyen például Toni Mair Oberengandin csúcsa, ahol 1980-ban járt és erről egy rövid film is készült.
Továbbá megtekinthetjük a Resussgletccser modelljét, amely Közép-Svájc- amibe Luzern is beletartozik-  mai területén volt jelen. A gleccser történetének 20.000 éves történetét felölelő tárlatot egy alaksori részben találjuk.

Időszakos kiállításként a világ gleccsereit lehet megtekinteni. De volt ott még ásványkő kiállítás is.

Kinek ismerős ez a figura??

A múzeum történelmi része két felé osztható. Az egyik ami Svájc történelmével foglalkozik. Ezek jobbára terepasztalokon modellezett csatajelenetek.  Főként a napóleoni időkből.
A másik a gleccserkert alapítóinak élettörténete és a helyi lakberendezési kultúra történetét mutatja be.

Egyszóval remekül el lehet itt kalandozni. A kertben van egy kilátótorony ahonan Luzern panorámájában gyönyörködhetünk és számos remek fotót készíthetünk. Lefele jövet érdemes megtekinteni Xaver Imfeld diorámáját amelyet 1896-ban épített és 2008-ban restauráltak. Egy öreg hüttében található. A Gonergletscher-t ábrázolja Zermattnál, valamint a 4164 méter magas Breithorn-t.

Ezzel az írásommal egyben vége is a svájci kalandozó hadjárataimnak.
Remek két szezont tudhatok magam mögött utazásaim szempontjából. Számos fantasztikus helyre eljutottam, de ahogy mondják: " Aki azt hiszi mindent látott, az semmit sem látott." Vannak helyek melyek kimaradtak, vagy a távolság vagy pénzügyi okok miatt. Bízom benne, hogy azért még az életben lesz lehetőségem ezekre a helyekre is eljutnom.