Helló Tourist! Avagy egy Magyar túrista 4 napja Svájcban

Öcsémmel még tavasszal megbeszéltük, hogy ha vége a szezonomnak, akkor ő kijön és együtt megyünk vissza. Az igazat megvallva erre azért is volt szükségem, mert hát valakinek a motyóimat haza is kell cipelni.:)
De, hogy senki ne higyen gonosz és számító banyának, így most tőle fogjátok megtudni, hogy ő ebben a 4 napban hogyan látta az én "Idegenlégiómat", Svájcot. Én most csak egy toll ill. gépíró leszek.:)

Igazi kegyetlen őszi reggel volt, amikor apám becuccolt a kocsiba. Esett az eső, nagy volt a köd. Egy hátizsákkal és egy sporttáskával vágtam neki az utazásnak. Az utóbbi Nővérke utasítására lett kicipelve. Ebből azért sejtettem, hogy karácsonyfa leszek haza felé, effektíve majd még a fülemen is táska fog lógni.
Mivel a Keleti szét van robbantva, sehol nem tudtunk megállni, így apám nemes egyszerűséggel a Verseny utca sarkán kidobott a kocsiból. Ez egy kellemes séta útra van a vágányoktól, ráadásul a vonat a pályaudvar másik végében állt. Nővérke gondoskodott a "Szállító" kényelméről és első osztályra vett nekem jegyet. Még előtte soha nem utaztam Railjetten, szóval azért izgultam egy kicsit, hogy milyen is lesz. Kellemes volt az első benyomásom. Kényelmes, tágas egy üléses helyre szólt a jegyem, aminek azért is örültem, mert így senki nem ülhetett mellém. A kísérőszemélyzettől az indulás után kaptam üdvözlő chipset, meg újságot is rám akartak sózni. A vonat klassz volt, még alig helyeztem magam kényelembe és máris Tatabányánál jártunk. Az utazás alatt végig volt mit néznem, mert eddig vonattal még nem utaztam Ausztriába sem azon túl.A táj nyújtotta panoráma nagyon tetszett. Szóval klassz volt, bár Salzburg után 20 perc késést gyűjtöttünk be aminek nagyon de nem örültem, de Innsbruck után az Alberg vasútvonal mindenért kárpótolt.Kicsit tenisz meccs filingem volt, annyit forgattam a fejemet a sok szép hegy láttán, amiket most hó borított és nem is kevés. Tesóm Bludenznél csatlakozott hozzám egy hátizsák Milka csokit cipelve. Ha másról nem, hát erről egyből felismertem.
Hogy mi a véleményem Svájcról? Ezt ebben a pár napban nehéz megítélni, erről te többet tudnál írni vagy mondani, de az első benyomásaim ezek voltak: A táj természeti adottságai lenyűgözőek. A hatalmas hegyek, patakok, folyók és a rengeteg erdőség nagyon megfogott. Az emberek barátságosak, ismeretlenül is rád köszönnek,- szóval ez a magyar viszonylat után ahol mindenki távolság tartóbb- egy kicsit furcsa volt eleinte. A levegő tisztasága, az utcák, házak rendezettsége pozitív értelemben, megdöbbentett. A vasúti közlekedésük, csendes, gyors és pontos. A buszok a legeldugottabb hegyi falvakba is felvisznek.
Mivel testvérkém rádöbbent idő közben, hogy egy gurulós bőrönd és egy sporttáska a holmijainak nem lesz elég, így felmentünk a munkahelyére ahol az egyik kofferje volt. Hát szóval én szívesen dolgoznék itt.

Egy kastély a hegy szirten, pazar kilátással, rendezett belső térrel, a hátsó udvarban kecskékkel, akik békésen legelésztek a nekik elkerített füves részen. Hamisítatlan vidéki hangulat lengte körül az egészet. A mosókonyhából pazar kilátás nyílt a környező hegyekre és a hotel kertjére ahol egy nagyobb tó is volt. Mivel ő ezen a napon intézte a hivatali ügyeit is, mint kijelentkezés az önkormányzattól, így engem is vitt magával. Már előre kivert a veríték, hogy elmegy az egész napunk az önkormányzatnál. Hát ott se perc alatt kiállították neki az igazolást ami ahoz kellett, hogy a betegbiztosítójától ki tudjon jelentkezni. Én csak lepkéztem, hogy ez itt ilyen rugalmasan megy, ráadásul barátságos kézfogással váltak el az ügyintézővel egymástól. Aznap elég sűrű volt a program, Bad Ragaz, Pfäfers, Wartenstein, Sargans és Chur. Nővérkém igyekezett mindent megmutatni nekem az ideiglenes otthonából, még az előző lakóhelyét is. Sajnos szlovák barátainkkal nem futottunk össze.:) Új albija, egy aranyos kis apartman, -amolyan egyszemélyes neki való kis kuckó- volt a főhadi szállásunk, ott vacsiztam, aztán a szomszédos hotelbe mentem aludni.
Másnap Baselbe mentünk kirándulni, amolyan városi bumlizásra. Csak kapkodtam a fejemet a sok villamos láttán amelyek a pályaudvar előtti térre érkeztek. Vágányok minden irányból, az emberek össze vissza mentek keresztül kasul az utakon, de senki nem dudált rájuk és senki nem akart elütni senkit. A nagy káoszban volt valami rend féle. Fotóztam is rendesen ahogy ilyenkor egy "szobaturistának" illik.
Elsőnek a Játék Múzeumba mentünk, ahol vagy 2 órát időztünk. Sok szép és érdekes dolgot láttam. Aztán ismét villamosra szálltunk, valami domb félére mentünk fel, szűk utcán kanyargott, majd egy torony félénél leszálltunk.

Nővérke egy szűk utcán visszafelé terelgetett, ahol az üzletek kirakataiban gyönyörködhettem, majd kikötöttünk egy modell bolt előtt.
-Ezt minden féle képen meg akartam neked mutatni!-lelkendezett a tesóm a vonat, autó és kamion makettek láttán. Tényleg jól néztek ki, volt mindenféle méretben és márkában. Felvetettem neki, hogy nézzünk be, hátha lesz Lada modell. Persze magamba jót röhögtem, mert azért itt biztos nem hallottak még ilyen autóról. Nővérkém beterelt a boltba és gond nélkül minden dobozt megnéztünk. ABC sorrendben voltak a különböző autómárkák kirakva, nekem a kamionok közül egy igényesen elkészített Scania tetszett meg. Úgy voltam vele, hogy egyszer élek és ez remek emlék lenne otthonra a polcomra. Hát az árát látva 49,90 frank lehervadtam, mire Tesó is közölte, hogy ez baró drága tegyem csak vissza. Végül is két kerek lámpás Lada modellt találtam amiket végül nem vettem meg, de nagyon tetszett, hogy itt ilyen is van. Kalandozásunkat még szűkebb utcácskákon folytattuk mint eddig, a házak között alig két embernyi hely volt. Lépcsőkőn haladtunk lefelé, mire tesó egy arany színű toronyra mutatott a házak között.
- Az már a városháza tornya, ott van a főtér is, oda megyünk le.- magyarázta, miközben fotózott a sikátorban.

A sikátor végén egy szélesebb és forgalmasabb utcára jutottunk ki, majd a következő sarkon bekanyarodtunk. Itt már villamosok, autók közlekedtek, a turisták is megsokasodtak. Ekkor már jól láthatóvá vált egy téglavörös épület, a városháza pompás homlokzata, és maga a főtér, ami most telis tele volt árusokkal. A tér egyik szélén villamosok haladtak, melyek számomra szokatlan sűrűséggel közlekedtek, olykor 2-3 is begurult és türelmesen megvárták még az egyik utasokat cserél. Senki nem rohant, nem volt lárma, zaj, a nagy tömegben is kellemesen lehetett sétálni. A városházával szemközt az egyik emeleten egy Mc' Donalds bújt meg, ott ebédeltünk, miközben a főtér panorámájában gyönyörködtünk. Ezután megnéztük a Rajna partját, egy bevásárló központot, majd ismét visszatértünk a Marktplatzra, ahol célba vettünk két édesség boltot és bevásároltunk egy kis nassolni valót.

Végül megtekintettük a városháza belső udvarát is, ami teljesen lenyűgözött. Egy igazi építészeti műremek.
A bibliai témájú óriási freskók, az aranyozott szobrok és a vörös-arany szín kombinációjával nem lehett betelni. Én csak kattogtattam a tablettemet, vagy 22 képet csináltam róla. Nagyon tetszett.
Lassan azonban búcsút kellett venni a tértől és látványosságaitól, mert indult a vonatunk vissza Zürichbe.

Nos a svájci vasút valami csúcs, de ez a vonat meg igazi hab volt a tortán. A DB egyik ICE vonatát próbáltuk ki, aminek a 2. osztálya felért egy 1. osztályú Railjet kocsival. Nagyon élveztem az utazás minden percét és remekül éreztem magam Baselben.
Kevés időt tölthettem el kint, de ez a kevés is kellemes élményekkel gazdagított. Svájc földrajzilag fantasztikus ország, az emberek közvetlenek, de a dialektusuk valami kegyetlen, alig értettem meg őket.
Nővérkém jelezte haza fele úton, hogy ha minden jól megy jövőre ismét szeretettel vár, ám akkor hosszabb időre, mert hát nem tudott eben a két napban nekem mindent megmutatni. Abba már bele sem merek gondolni, hogy mik maradtak ki. Minden esetre valami bicajtúráról beszélt és a Bad Ragazzal szomszédos sziklás hegyek felé mutogatott, valamint gyalog túrákat emlegetett, szóval most megyek és edzek egy kicsit.:)