Már tavaly készült róla egy beszámoló, most azonban bővebben szeretném bemutatni, és nem csak azért mert ő a második kedvenc svájci városom, hanem mert tisztességesen kilóg a stoki - értsd: egyen- városok sorából. Történelmét tanulmányozva azonban hamar leesett, hogy miért is olyan különc, és miért zúgtam bele annyira.
A Vierwaldstätti tó partján fekvő "gyöngyszem" a svájci idegenforgalom bölcsője.
A középkorban jelentéktelen kis halászfaluból - a Gotthard útnak köszönhetően - jelentős kereskedővárossá alakult, mivel a szárazföldi szállításnál biztonságosabb volt a vízi út.
Történelme a Karolingok idejében kezdődött, amikor is Pipin egy elzászi benedek rendi kolostornak, Murbachnak ajándékozta a környéket, hogy fiókrendházat és templomot építsenek. Ez abban az időben egyenes út volt a városiasodáshoz. Sajnos a békés fejlődésnek a Habsburgok - megszerezték a murbachi kolostor kegyúri jogait - végett vetettek, mert rátelepültek a virágzó városra, aminek az 1315-ös aegeri vereségük vetett véget, amikor is a parasztság lemészárolta Lipót lovag seregét. Ez a győzelem azonban még nem volt elegendő a függetlenséghez. 1386-ban a sempachi csatában az Eidgenossenschaft csapatai végül sorsdöntő nyereséget arattak.
A város megnövelte birtokait, ám a különböző társadalmi osztályok - parasztság, polgárság, nemesség - nem tudtak együtt működni és a város vezetése a hűbérúri stílus irányába tolódott el. A politikai hatalom a gazdagok kezébe került, és családon belül öröklődött. Könyörtelenül kihasználták a parasztságot, éppen ezért rengeteg lázadást kellett vérbe fojtaniuk. Elkezdődtek a hivatali visszaélések is, valamint az emberkereskedelem. Ezt ne szó szerint értsük. A parasztság köreiből zsoldosokat toboroztak a háborúkhoz, amiért aztán szép évjáradékot kaptak a francia udvartól, a pápától valamint az itáliai fejedelmektől.
A velük való szoros kapcsolat megmutatkozott a város kulturális életében. Luzern sokkal lazább, derűs, olaszos város mint a többi északi. Sok mindent vettek át a reneszánsz eszméiből valamint a barokk ízlésből.
Manapság az idegenforgalomból horrorisztikus - kb. évi 100 millió frank - jövedelme származik.
De nem azért tértem vissza, hogy ismét magamba szívjam a középkori levegőjét, vagy átsétáljak a két fedett fahídján, esetleg bedobjak 4-5 gombóc igazi olasz fagyit, hanem mert múltkor már nem volt időm megnézni a Gletschergartent.
Ez a kis kert az óvárostól néhány percnyi gyalogútra fekszik.
A bejáratnál egy hatalmas szikla falán látható a haldokló oroszlán domborműve, aki ernyedő mancsaival a francia királyi címert védi. Hogy Svájcban miért található ilyen emlékmű, annak van egy schöne szép magyarázata.
1792-ben Párizs népének ostroma ellen, utolsó leheletükig 780 svájci gárdista védte a nemességet. Igen! Ez nagyon hülyén adja ki magát, főleg ha tisztában vagyunk azzal, hogy Svájc mindig a függetlenség és semlegesség híve volt.
Azonban korábban már említettem, hogy a helyi nemesség szívesen adott el embereket -ill. szépen írva szervezett be emberkéket- külföldre katonának, cserébe évjáradékot kapva értük, amiből a fényűző palotáikat tartották fen.
Magát az emlékművet a napóleoni idők után visszatérő reakciós arisztokraták emelték 1821-ben.
Ha viszont nem tudunk a fentiekről és csak magát a domborművet nézzük az előtte kialakított tóval, akkor még romantikusnak is találhatjuk. Ott jártamkor a téren egy úriember helyi népviseletben az Alphornjával- ez a svájci alpesi kürt, amely akár 4 méteres is lehet és fából készült- szórakoztatta a többnyire japán közönséget, akik lelkesen fotózták őt.
A Gleccserkertet 1873-ban nyitották meg. A teljes kiépítése 1876-ig tartott. A természetes emlékművek fölé - ami több gleccsermalmot jelent - 1980-ban emeltek sátortetőt. Ezek a képződmények akkor keletkeztek, amikor a megolvadt hó a gleccserbarlangokban szilárd sziklára zuhogott, magával ragadva azt, majd az örvénylő víz üst alakot vájt ki a kőből.
A gleccserkert több mint 20 millió év földtörténetét öleli fel. Múzeuma egy amolyan kis csodakamra, egyfajta időgép.
Földtörténeti és történelmi sétát tehetünk egyszerre az épület több szintjén.
Földtörténet: Neves svájci és nemzetközi kutatók mutatják be az általuk tanulmányozott gleccsereket. Ilyen például Toni Mair Oberengandin csúcsa, ahol 1980-ban járt és erről egy rövid film is készült.
Továbbá megtekinthetjük a Resussgletccser modelljét, amely Közép-Svájc- amibe Luzern is beletartozik- mai területén volt jelen. A gleccser történetének 20.000 éves történetét felölelő tárlatot egy alaksori részben találjuk.
Időszakos kiállításként a világ gleccsereit lehet megtekinteni. De volt ott még ásványkő kiállítás is.
Kinek ismerős ez a figura??
A múzeum történelmi része két felé osztható. Az egyik ami Svájc történelmével foglalkozik. Ezek jobbára terepasztalokon modellezett csatajelenetek. Főként a napóleoni időkből.
A másik a gleccserkert alapítóinak élettörténete és a helyi lakberendezési kultúra történetét mutatja be.
Egyszóval remekül el lehet itt kalandozni. A kertben van egy kilátótorony ahonan Luzern panorámájában gyönyörködhetünk és számos remek fotót készíthetünk. Lefele jövet érdemes megtekinteni Xaver Imfeld diorámáját amelyet 1896-ban épített és 2008-ban restauráltak. Egy öreg hüttében található. A Gonergletscher-t ábrázolja Zermattnál, valamint a 4164 méter magas Breithorn-t.
Ezzel az írásommal egyben vége is a svájci kalandozó hadjárataimnak.
Remek két szezont tudhatok magam mögött utazásaim szempontjából. Számos fantasztikus helyre eljutottam, de ahogy mondják: " Aki azt hiszi mindent látott, az semmit sem látott." Vannak helyek melyek kimaradtak, vagy a távolság vagy pénzügyi okok miatt. Bízom benne, hogy azért még az életben lesz lehetőségem ezekre a helyekre is eljutnom.
A középkorban jelentéktelen kis halászfaluból - a Gotthard útnak köszönhetően - jelentős kereskedővárossá alakult, mivel a szárazföldi szállításnál biztonságosabb volt a vízi út.
A velük való szoros kapcsolat megmutatkozott a város kulturális életében. Luzern sokkal lazább, derűs, olaszos város mint a többi északi. Sok mindent vettek át a reneszánsz eszméiből valamint a barokk ízlésből.
Manapság az idegenforgalomból horrorisztikus - kb. évi 100 millió frank - jövedelme származik.
De nem azért tértem vissza, hogy ismét magamba szívjam a középkori levegőjét, vagy átsétáljak a két fedett fahídján, esetleg bedobjak 4-5 gombóc igazi olasz fagyit, hanem mert múltkor már nem volt időm megnézni a Gletschergartent.
Ez a kis kert az óvárostól néhány percnyi gyalogútra fekszik.
A bejáratnál egy hatalmas szikla falán látható a haldokló oroszlán domborműve, aki ernyedő mancsaival a francia királyi címert védi. Hogy Svájcban miért található ilyen emlékmű, annak van egy schöne szép magyarázata.
1792-ben Párizs népének ostroma ellen, utolsó leheletükig 780 svájci gárdista védte a nemességet. Igen! Ez nagyon hülyén adja ki magát, főleg ha tisztában vagyunk azzal, hogy Svájc mindig a függetlenség és semlegesség híve volt.
Azonban korábban már említettem, hogy a helyi nemesség szívesen adott el embereket -ill. szépen írva szervezett be emberkéket- külföldre katonának, cserébe évjáradékot kapva értük, amiből a fényűző palotáikat tartották fen.
Magát az emlékművet a napóleoni idők után visszatérő reakciós arisztokraták emelték 1821-ben.
Ha viszont nem tudunk a fentiekről és csak magát a domborművet nézzük az előtte kialakított tóval, akkor még romantikusnak is találhatjuk. Ott jártamkor a téren egy úriember helyi népviseletben az Alphornjával- ez a svájci alpesi kürt, amely akár 4 méteres is lehet és fából készült- szórakoztatta a többnyire japán közönséget, akik lelkesen fotózták őt.
A Gleccserkertet 1873-ban nyitották meg. A teljes kiépítése 1876-ig tartott. A természetes emlékművek fölé - ami több gleccsermalmot jelent - 1980-ban emeltek sátortetőt. Ezek a képződmények akkor keletkeztek, amikor a megolvadt hó a gleccserbarlangokban szilárd sziklára zuhogott, magával ragadva azt, majd az örvénylő víz üst alakot vájt ki a kőből.
Földtörténet: Neves svájci és nemzetközi kutatók mutatják be az általuk tanulmányozott gleccsereket. Ilyen például Toni Mair Oberengandin csúcsa, ahol 1980-ban járt és erről egy rövid film is készült.
Továbbá megtekinthetjük a Resussgletccser modelljét, amely Közép-Svájc- amibe Luzern is beletartozik- mai területén volt jelen. A gleccser történetének 20.000 éves történetét felölelő tárlatot egy alaksori részben találjuk.
Időszakos kiállításként a világ gleccsereit lehet megtekinteni. De volt ott még ásványkő kiállítás is.
A múzeum történelmi része két felé osztható. Az egyik ami Svájc történelmével foglalkozik. Ezek jobbára terepasztalokon modellezett csatajelenetek. Főként a napóleoni időkből.
A másik a gleccserkert alapítóinak élettörténete és a helyi lakberendezési kultúra történetét mutatja be.
Egyszóval remekül el lehet itt kalandozni. A kertben van egy kilátótorony ahonan Luzern panorámájában gyönyörködhetünk és számos remek fotót készíthetünk. Lefele jövet érdemes megtekinteni Xaver Imfeld diorámáját amelyet 1896-ban épített és 2008-ban restauráltak. Egy öreg hüttében található. A Gonergletscher-t ábrázolja Zermattnál, valamint a 4164 méter magas Breithorn-t.
Ezzel az írásommal egyben vége is a svájci kalandozó hadjárataimnak.
Remek két szezont tudhatok magam mögött utazásaim szempontjából. Számos fantasztikus helyre eljutottam, de ahogy mondják: " Aki azt hiszi mindent látott, az semmit sem látott." Vannak helyek melyek kimaradtak, vagy a távolság vagy pénzügyi okok miatt. Bízom benne, hogy azért még az életben lesz lehetőségem ezekre a helyekre is eljutnom.
