3 ország tava, kirándulás a Boden-tónál

Egy június végi szombat délután komótosan vasaltam a terítőket a mosókonyhában, amikor magyar kolléganőm Zrínyi módjára berontott egy nagy batyu szennyessel. Miután kifújta magát, közölte, hogy hétfőn-akkor a hotel zárva és mindenki szabadnapos- megyünk a Bodeni tóhoz. Mire mondtam neki, hogy ez nem jó ötlet, mert kettőnknek bicajtúrát szerveztem. Másnap reggel e-mailben írta meg, hogy a kelet-német kollegina kiosztotta, hogy biciklizni ráérünk mi máskor is, hétfőn reggel 8:30-ra vár minket a lakása előtt és pont! Pufogtam két sort és beletörődtem abba, hogy az orosz megszállás a kis kelet-német agyára ment anno. Jó akkor menjünk a Bodensee-hez! Biztos elhurcol minket Bregenzbe vagy Lindauba.-gondoltam egykedvűen.
Hétfőn sikerült pár perccel később megérkeznünk mint ahogy megbeszéltük. Kollegina már tűkön ülve várt minket, engem kiszállított a magyar kolléganő autójából, majd leterelte a mélygarázsukba, engem pedig berakott a kocsija hátsó ülésére. Miután ki lettünk osztva, hogy 8:30 az 8:30, átszáguldottunk a falu túloldalára, ahova akkor érkezett meg svájci kolléganőnk. Gyorsan őt is bepakolta mellém és már repesztettünk is fel az autópályára. Én csendben lapítottam  a jobb kettőben hátul, nézegettem a svájci alpesi tájat, a sziklás olykor zöldellő legelőkkel tarkított hegyeket, jobbomon pedig néha jól látható volt a Rajna széles medre.Az időjárás kellemes volt, ragyogóan sütött a nap, csak délutántól ígért felhősödést és záporokat az előrejelzés.
Mire észbe kaptam, hogy Ausztriában vagyunk, már a Német határon is átkeltünk. Bregenzből csak annyit láttam amíg áthaladtunk a város szélén. Az igazat megvallva nem dobott fel a látvány. A tó maga nagyon szép volt, a kikötővel, vitorlásokkal, de én Bregenztől többet vártam. Legalább is az útikönyvek ömlengése alapján szebbnek képzeltem. Az út jobb oldalán kevésbé kulturált épületek álltak olykor egy-egy ultramodern üveg irodaházzal megspékelve. Az utcán rengeteg bevándorló, arab, néger, balkáni kinézetű figura mászkált. Örültem, hogy itt nem álltunk meg, de lövésem sem volt, hogy hova visz minket. Azaz útközben egy prospektust adott hátra nekünk ami cölöpökön álló kunyhókat ábrázolt, meg különböző agyag edényeket, kisebb tárgyakat. A mellettem üllő kollegina lelkesen magyarázott nekem a saját kis svájci dialektusában, hogy ezek mik is, de pár szó kivételével nem sokat értettem. Annyi lejött, hogy ez a Bodeni tónál van. Szóval elhagytuk Bregenzet, elértük Lindaut és itt sem álltunk meg. No akkor hova megyünk?Autós körutazás a tó körül, aztán szevasz?-gondoltam epésen. Már jó ideje autókáztunk, amikor elértünk egy települést ahol rengeteg régi házikó sorakozott, a tereken virágok pompáztak a sétányon pedig turisták tucatjai mászkáltak. Az út balján pedig ismét feltűnt a tó, most egy hatalmas kompkikötővel ahol két nagy hajó is várakozott a 8 sávos út végében. Mi lekanyarodtunk és egy mélygarázsban leparkoltunk.
Kiderült, hogy ez a hely Meersburg. A Baden-Würtenberg tartományban lévő kis helyiség sikeresen meg tudta őrizni hangulatos középkori mivoltát a fagerendás- karbantartott- házaival, hangulatos, emelkedős, lépcsős, girbegurba utcáival ami engem nagyon lenyűgözött. Tetszett a sétáló utcája, a sok-sok kis kávézó és üzlet. Végül a tó partján lévő kikötői sétányra kavarodtunk, ahol aztán kezdetét vette a fotózás.

Volt is mit! Fantasztikus napos idő, fenséges tavi kilátás, az egész olyan mediterrán hangulatot árasztott. Ide futottak be a kisebb sétahajók és a stég két oldalán csónakok és vitorlások sorakoztak. A sirályok a kiálló cölöpökön pozoltak a turistáknak, egy-egy korláton virágokkal beültetett ládák sorakoztak, a sétány több részén pedig hatalmas pálmafák. Miután mindenki kicsodálta magát, német kolléganőm a szomszédos domb felé mutatott. Nem kellett sokat beszélnie, hogy megértsem, talpalás következik oda fel.
A domb oldalában rendezett szőlőskertek és várfalak között, lépcsős úton haladtunk felfelé. A nap most tűzött a legerősebben, mindenki fújtatott, de azért egy-egy pontnál megálltunk és visszanéztünk a tóra, ami pazar látványt nyújtott innen fentről is.

Megérkeztünk a felső óvárosba, ahol Meersburg kastélya is áll, ami egy ideig a frank királyok lakhelye volt.
Az épületbe látogató megtekintheti a múzeumot, ahol igazi várkonyhát, lovagtermet, fegyverszobát valamint számos középkori látványosságot csodálhat meg.

Ezután végigjártuk a városka kisebb utcáit, megcsodáltuk a hangulatos kis házakat, épületeket, míg ismét lefelé haladtunk a kikötő irányában egy szűk kis úton. Magyar kolléganőmmel kiszúrtunk egy virágboltot ami telis tele volt mindenféle kerti és szobai kiegészítővel.

Szóval ebbe a boltba és kertjébe betévedve sikerült egy kicsit elidőznünk és leszakadnunk az elöl rohanó kollegináktól, amiért utána kaptunk is a fejünkre a német csajszitól, mert hát itt az ebéd ideje, futi-futi kajálni!
Egy part menti nagyon elegáns étterem teraszán kötöttünk ki.

A jól megérdemel ebéd után autóba pattantunk és a tó északi szakaszán nyugat felé haladtunk. A következő állomás Unteruhldingen volt. Ebben a faluban cölöpépítmények maradványaira akadtak egy mederkotrás során. Egy uniós projekt keretén belül aztán ezeket a kunyhókat restaurálták és felépítettek hozzá egy egész falut, ahol a bronzkor hétköznapjainak egy-egy mozzanatát lehet megtekinteni. A Pfahlbaumuseum március végétől november elejéig látogatható, a belépő felnőtteknek 9 euró.

A cölöpfalu megtekintése után visszatértünk Meersburgba, ahol kompra szálltunk és áthajóztunk Konstanzba.

Az idő kezdett barátságtalanabbá válni, beborult és a szél is feltámadt.Az autópályán hazafelé belekeveredtünk egy hatalmas felhőszakadásba, szinte az autó orrát is alig lehett látni. Ez persze igazi kihívás volt német kolléganőmnek és még gyorsabban mentünk, aminek örültünk is, mert mindenki kifáradt. St. Gallein magasságában azonban a Bahn rádió kellemetlen híreket mondott be. Áll az autópálya, így letértünk Appenzell irányában, hogy a hegyeken átvágva kikerüljük a dugót. Mivel a svájci kolléganőm erre a részre való, így megtekintettük, hol nőt fel és hogy hol dolgozott ezen a vidéken. Pazar egy hegység az biztos, a legelőin a fű kellemes élénk színű, amit annak köszönhet, hogy itt rengeteg csapadék hullik.A helyi vasútvonalat is megcsodálhattuk.
Estefelé értünk vissza kiinduló pontunkra. Végül is be kellett látnom, hogy nem volt egy rosszul sikerült nap, a bicajozást pedig később bepótoltuk a kolléganőmmel.