Eddig ez a svájci város volt az egyetlen, amelynek a bejárása során nem jutott eszembe az, hogy emlékeztett valamelyik általam már látogatott osztrák városra.
Eredetileg Zürich lett volna a cél, de a menetrend megtekintésénél észrevettem, hogy Sargansból közvetlen vonat van Baselbe ami 2 órás utazást jelentett. Ez nem is sok ahoz mérten, hogy az ország másik csücskébe mentem.
Jellemző rám, hogy az utazásaimat mindig gondosan megtervezem, utána nézek neten, útikönyvekben, hogy mit érdemes megtekinteni, hogyan lehet oda a legegyszerűbben eljutni..stb. Hát most ezt elhagytam és a céltalan bumlizás mellett döntöttem.
A belül csúcs modern pályaudvarról kijövett egy hatalmas több vágányos tér fogadott, ahova mindenféle típusú, színű és számú villamos érkezett, majd csilingelve tovább haladt a szélrózsa különböző irányában.
Kisebb fejvakarás és az éppen eleredő eső hatására felpattantam egy zöld, öregecske villamosra. Külsőleg a Bécsben a Ring és Grinzing között közlekedő Straßenbahnra hasonlított. Ez azonban nem fapados volt, hanem kényelmes kárpitos.Különböző tereken, széles utcákon haladtunk, míg nem elértük a belvárost. Gyorsan le is ugrottam róla, hogy készíthessek pár fotót az elegáns középkori épületekről. Itt is rengeteg vágány kanyargott, sőt az egyik egy meredek emelkedőn vezetett fel.-Oké! Itt a következő vonal amit kipróbálok, hogy hova tart.-gondoltam vigyorogva, közben pedig megakadt a szemem egy kirakaton. Plüs állatkák sokasága egy zöldellő, erdős, mezős terepen, némelyikük még mozgott is. Voltak akik ölelkezve táncoltak, hajlongtak, de akadt olyan plüs maci amelyik éppen mosott. A kirakat üveg felett pedig a következő felírat állt: "Spielzeug Welten Museum" azaz a világ játékainak múzeuma. Számos kisfilm készült már erről a helyről, rengeteg műholdas csatorna vetítette, főleg karácsony táján.
Mivel az eső elállt, a nap pedig ismét kisütött, így a játék világ meglátogatását elhalasztottam későbbre.
/ Direkt ezt a képet töltöttem fel, mert itt visszatükröződik az utca is./
Felbandukoltam az egyik kis utca oldalán, hogy ott bevárjam a következő elektromos szekeret, ami a megállóban elhelyezett kijelző szerinti időben meg is érkezett. Ő volt a kis zöld 3-as számú Tram. Itt így nevezik a villamost. A hegyoldalon felfelé haladva egy kis kanyart követően középkori hangulatot idéző utcácskában haladtunk tovább. Basel óvárosában, annak is a szélén jártunk. Egy középkori torony kapu elhagyása után pár megállóval elértük a végállomást, ami egy társasházakkal zsúfolt lakótelep volt. Mivel ilyet otthon is láthatok, így visszaszálltam a zöldikére és a már említett kaputoronynál ismét le. Innen gyalogosan folytattam tovább az utamat egy ideig azon az utcán, ahol a villamos is járt, majd észre vettem, hogy vannak itt szűk kis utcácskák, amik lépcsőkön vezetnek lefelé. Hogy hova, az nagyon érdekelt, így az egyiken elindultam.
A házak és lakásbejáratok között éppen csak annyi hely volt, hogy két ember kényelmesen elfért egymás mellett. Az utca végén ismét felhangzott az ismerős villamos csilingelés, amely néha inkább figyelmeztető csörömpölésnek hatott, ami nem volt csoda, mert ahova lejutottam az nem volt más mint az óváros belseje, a Marktplatz. A tér hemzsegett az össze-vissza kovájgó turistáktól. Mivel itt nagyon nincs színt különbség a sínek és a járdák között, gyakran megeshet az idegen vándorral, hogy az őt lekötő műemlékek fotózása közben a vasúti pálya kellős közepére téved. Ide pedig kanyargós utcákból érkeznek a Tram-ok, így csak az utolsó pillanatban veszik észre a gyanútlan "fotóst". Mivel itt szó szerint egymást üldözik az elektromos szekerek, így néha én is nehéz helyzetbe kerültem egy-egy fotó elkészítésénél, mert mire elment az egyik és kattintani szerettem volna, már ott volta másik. A villamosvezetők egyébként felettébb toleránsak a turistákkal.
A tér középpontja és az első dolog amit az ember itt észrevesz, egy hatalmas, tornyos, téglavörös épület, ami nem más mint a Rathaus. A városháza homlokzatának színe és díszítése a neogótikus és neoreneszánsz stílusjegyeknek köszönhető. Az előtér árkádjai szinte becsalják az embert a belső kis udvarba, ahol két oldalt hatalmas bibliai freskók fogadják a látogatót. A Heródes témát feldolgozó képeket Hans Holbein festette az 1500-as években. Az udvar központi figurái két óriási összeölelkező- szerintem- helyi polgárt megformáló szobor. Amolyan karikatúra kinézetűek. Innen lehet feljutni a hátsó ház emeletére, ahol a nagyterem is található. Itt ülésezik a nagytanács.
A városházát belülről csak csütörtökönként 18 órakor lehet megnézni idegenvezetéssel.
A Rathaus megtekintése után körbejártam a Marktplatzot, ahol a tér közepén virág-gyümölcs és büfé árusok kínálták portékáit. A teret szegélyező épületek aljában pedig igényes kávézók és különböző márkás üzletek sokasága sorakozott. Innen egy forgalmas úton a Rajna egyik hídján találtam magam, ahonnan mesés volt a kilátás az óvárosra.
A folyó rakpartján való sütkérezésemnek az újbóli felhősödés vetett végett. Mivel már így is éhes voltam, visszasétáltam a főtérre és a városházával szemközti étteremben megebédeltem. Mielőtt valaki egy full exklusiv étteremre gondolna, elkeseríteném, hogy egy gyorsétteremben kötöttem ki. Ennek az emeletéről fantasztikus volt a rálátás a térre és az impozáns épületre.
A kellemes ebéd után lassan vissza kellett indulnom a pályaudvarra. Az ember ilyenkor szívesen néz kirakatokat ami nem mindig tesz jót a pénztárcájának. Éppen az étteremből jöttem ki, amikor benéztem egy üzlet hatalmas üveg ablakán. Hiba volt!.:) A kirakatban hatalmas táblákban csokoládék hevertek. Olyan Gombóc Artúrosan fogalmazva volt ott mogyorós csoki, grillázs csoki, fehér csoki, gyümölcsös, töltött, ét, díszdobozba csomagolt bonbon és kimért kézi készítésű bonbon. Ez nekem tiltott zóna! No nem az alakom miatt. Így tétova léptekkel tovább álltam, de csak azért, hogy percek múlva a még csak félig kinyíló fotocellás ajtón berongyoljak és megpakoljam a bevásárló kosaramat nasival.
Az üzlet egyébként a svájci Länderach boltja. Kézi készítésű fa dobozba csomagolt fél kilós kiszerelésű bonbonjuk több száz frankba került. Én szerényen beértem a papírdobozba csomagolt kisebb kiszereléssel is. Így is sikerült egy reklámtáskát megtöltenem. Miután kifosztottam az üzletet, vidáman indultam az eredeti célom irányába. Útközben még betértem a játék múzeumba, ahol 4 emeletnyi kiállítás fogadott. Volt itt minden féle játék, a plüs-teddy maciktól a porcelánbabákon át, különböző méretű és berendezésű babaházak, valamint vendég kiállításként a japán babákat és játékokat lehetett megtekinteni.
Basel számomra fantasztikus város, a nyüzsgés és forgalom ellenére is nyugis hangulatot árasztott. Bár az ott tartózkodásom ideje igen rövidke volt, így biztos sok mindet nem láttam, de amit igen az nagyon tetszett.
