A szentimentalista

Az emberből néha olyan tulajdonságok törnek elő amelyekről eddig fogalma sem volt. Esetemben mostanság rá kellett jönnöm, hogy javíthatatlanul szentimentális vagyok.

Lassan egy hete, hogy ismét friss hegyi levegőt szívok és ezen idő alatt sok mindenre rádöbbentem.

Első körben arra, hogy miért is akartam annyira ismét ide visszajönni. Itt szabad vagyok. Nem kell senkinek semmit megmagyaráznom és nem néznek hülyének a cselekedeteim miatt, effektíve lehetsz szerelmes egy fűszálba vagy virágba, hegybe, folyóba, a lakásodba, szétszedhetsz egy tetőteret miközben az elektromos szekrényt keresed,viselhetsz Karib tenger kalózai bicajsapkát, vehetsz magadnak gyerek Fordos háti tatyót, ez senkit nem késztet röhögésre vagy megrökönyödésre. Mondjuk az elektromos szekrényke miatt Gabriel bácsi majdnem megnyekkentett, de azt az affért akkor élve megúsztam. Ha rámosolyogsz egy ismeretlenre az visszamosolyog rád és kedvesen üdvözöl. Ha magányra van szükséged és szeretnél egy kicsit egyedül lenni, elmélkedni, akkor van lehetőséged hova "elbújni". Legyen az egy várrom, tó part vagy a Rajna egyik eldugott kis öble. De ezt nem ragoznám tovább, inkább a megérkezésem első napjait osztanám meg veletek.

Amikor Sargansban leszálltam a vonatról, na jó...szóval amikor Sargansban a bőröndöm lerántott a vonatról egy kis gyomorideg fogott el. Volt egy kis feszkós érzetem, de ez nem annak szólt, hogy két egyenruhás határőr állt sorfalat nekem az aluljáróban. Akkor még nem tudtam, hogy valaki újabb überaschungra készül ellenem. Ezt leszámítva kellemes érzések jártak át amikor az állomáson körbenéztem. Az ismerős hegyek látványa, melyek most fehérbe öltözve fogadtak, a kellemes kora tavaszi napsütésben, az állomáson áthaladó vagy oda érkező hamisítatlan svájci vonatok zaja lenyűgözött és jól eső érzéssel töltött el a viszontlátásuk öröme. Boldogságomat fokozta az a tény is, hogy a bérletem egy frankot sem emelkedett tavaly óta. A "Turbóm"- itt így hívják azt a hernyót ami se perc alatt repít át egyik faluból a másikba kötött pályán, esetemben 5 perc alatt vagyok Sargansból Bad Ragazba- a szokott 5-ös vágányon várt rám. 

Kedvenc falum, bocsi városkám semmit sem változott a négy hónap alatt. Minden úgy és ott volt mint amikor elmentem. A pályaudvarról pedig tökéletesen rá lehetett látni a melóhelyemre, ami teljes pompájában trónolt a hegy szirten a vár szomszédságában, remek fotó témát adva az ideérkező turistáknak. Kolléganőmmel az állomáson találkoztunk és miután kilelkendeztük magunkat, hogy ismét együtt fogunk gályázni, szépen autóba pattantunk, hogy elfoglaljam szerény vackomat ami jelenleg egy szoba Gabriel bácsinál. Most abba nem mennék bele, hogy mit alkotott Őszentsége, de a gyomoridegem nem volt alaptalan, mert ismét meglepizett. Most azzal, hogy effektíve elfelejtette a kulcsomat.
Kolléganőmmel ott folytattuk ahol októberben abba hagytuk. Egy pizza és kóla mellett dumcsiztunk, röhögcséltünk no meg pufogtunk.

Másnap a hivatali dolgoknak tettem eleget, befizettem az albim költségét és felmentem Pfäfersbe bejelentkezni az önkormányzathoz. Az ügyintéző vigyorogva fogadott, majd amikor a kijelentkezési lapomat oda adtam neki, hogy jövök 15 frankkal, közölte, hogy ezt csak akkor verte volna le rajtam, ha nem jövök vissza, de egyébként minek is mentem el? Jó kérdés. Ha maradok nem vesztem el az apartmanomat és most nem kellene újra végig csinálni a majd egy hónapos bejelentési procedúrát. De hát csata után okos a magyar, mert hát így tarja a közmondás.
Ezzel a kijelentem, hogy bejelentem magam procedúrának vége is lett, mert hát amíg nem lesz tartózkodási engedélyem - ami 9-10 nap- addig nem tudom tovább intézni az ügyeimet, mint például beteg biztosítás kötése, bankszámla nyitása...stb.
Így a nap további részét csavargással töltöttem. Első utam a faluban a Rajna partjára vezetett. Üdvözöltem a túlparton terpeszkedő hegyeket, a lankás domboldalban fekvő Heididöörflit, Maienfeldet és egy Helló Öreglány! Semmit nem változtál! megjegyzést dobtam a Tamina folyónak, aki ezen a helyen egyesül a Rajnával.

A kedvenc padom is sértetlenül állt a fák alatt. Sokat ücsörögtem itt tavaly amikor még a régi albimban laktam és a tököm tele volt zajos szlovákinával, de jó néhányszor innen néztem meg a naplementét, mert az valami mesés szokott itt lenni.

A hídon áthaladó vonat láttán jött az ötlet, hogy akkor a délutánt Churban töltöm, ami a legközelebbi nagyváros ide. Mivel már megint kopogtak odabent, hogy kaját kérnek, így elsőként a bendőmet tömtem tele, és most kivételesen rendes kiadós ebédet pakoltam magamba. Persze azért a süti sem maradt ki  a repertoáromból.
A csokibolt kifosztása azonban ezen a napon technikai okokból elmaradt, de csak azért, hogy 1 héttel később legyen miért ismét visszamennem.
Nos aki ezek után is értetlenül áll az én kis "dilis" érzelgősségem előtt az vessen magára, én meg küldök egy kombájnt, de nekem akkor is ez a hely a mindenem és pont.