Minekután bejárta a kastély előtti örökzöldekkel beültetett területét, ismét visszatért a hotelbe, hogy az ott dolgozókat szórakoztassa.
Elsőnek Whiskast vette célba, aki éppen az emeletre sietett. ahova természetesen követte. Mindig is izgalmas dolognak tartotta a szobák megtekintését, a nyitott ablakokon való ki-be járkálást, a tetőről való rácsodálkozást a környékre. Ilyenkor a távozó vendégektől is kapott egy két simit vagy jó szót.
Délben azonban szépen lesietett az étterembe, hogy leellenőrizze mit csinálnak a pincérek. Ilyenkor hálás lett volna a sorsnak, ha nincs egy kis kolomp a nyakában, mert így mindenki tudta, hogy éppen mit csinál. Jelenleg egy nagy tállal szemezett, amit az egyik felszolgáló tett az asztalra, rajta főt burgonyával, salátával és ami neki igen csak vonzó volt, egy nagy szelet hússal. Gondolkodás nélkül felugrott a székre és mancsával finoman az asztalon kezdett kotorászni, mire valaki megtapsolta. Gazdasszonya volt az, aki idejében észrevette, hogy mire készül, és így jelezte neki, hogy ezt nem szabad.
- Jól van na! Ez nem az Oscar gála, ne tapsolj meg! Megyek már!- gondolta Fifóca bosszankodva és lemászott a székről, majd kiment a kertbe.
A teraszról a kőoszlopok között nézett le az alsó kertre és dühösen állapította, meg, hogy egy másik macska éppen az ő területén hempereg a fűben. Indulatosan csóválta a farkát és olykor hátrafelé pillantott. Éppen a mosókonyha ajtajánál volt, de a szobalány nem vette őt észre, így fogta magát és berohant hozzá.
-Hé Whiskas! Valaki a placcomra pofátlankodott! Gyere nézd meg!- nyávogott miközben idegesen járkált ki-be, jelezvén, hogy mutatni akar neki valamit. A lány kiment a teraszra és vigyorogva vette tudomásul, hogy egy kétszer akkora, de ugyan olyan színű cica sütkérezik a fűben, aki szintén ide tartozik, de nem lakás cica.
- Hát nem fogom neked elzavarni, ha azért balhézol! Menj le és rendezd le!- mondta neki, miközben megsimogatta a fejét.
- Most mi van? Nem kergeted el? Ez az én területem! Ez meg ide pofátlankodik! Mindjárt felrobbanok!- dühöngött magában, és szemrehányóan nézett a mosókonyhába visszatérő lány után.
Még egy darabig leste a békésen fekvő betolakodót, majd szépen visszament a hotelbe és felmászott a recepció pultjára, ahol kiválasztott magának egy fakkot és bevackolta magát, majd békésen elszundított. Hisz a stresszes délelőttöt valahol ki kell pihennie.
Amikor ismét felébredt már este volt, éppen vacsora idő, így újból célba vette az éttermet, amit gazdasszonya megint csak nagy tapssal fogadott, így kénytelen volt elhagyni a számára tiltott zónát és megelégedni a Stubéban felszolgált száraz táppal.
A nap lassan alábukott a sziklás hegyek mögött. A hotelből az utolsó vendég is elment, a személyzet is távozni készült. Miután minden teljesen elcsendesedett Fifóca körbejárta a kis birodalmát, majd felmászott kedvenc székébe és álomra hajtotta a fejét.
Elsőnek Whiskast vette célba, aki éppen az emeletre sietett. ahova természetesen követte. Mindig is izgalmas dolognak tartotta a szobák megtekintését, a nyitott ablakokon való ki-be járkálást, a tetőről való rácsodálkozást a környékre. Ilyenkor a távozó vendégektől is kapott egy két simit vagy jó szót.
- Jól van na! Ez nem az Oscar gála, ne tapsolj meg! Megyek már!- gondolta Fifóca bosszankodva és lemászott a székről, majd kiment a kertbe.
A teraszról a kőoszlopok között nézett le az alsó kertre és dühösen állapította, meg, hogy egy másik macska éppen az ő területén hempereg a fűben. Indulatosan csóválta a farkát és olykor hátrafelé pillantott. Éppen a mosókonyha ajtajánál volt, de a szobalány nem vette őt észre, így fogta magát és berohant hozzá.
- Hát nem fogom neked elzavarni, ha azért balhézol! Menj le és rendezd le!- mondta neki, miközben megsimogatta a fejét.
- Most mi van? Nem kergeted el? Ez az én területem! Ez meg ide pofátlankodik! Mindjárt felrobbanok!- dühöngött magában, és szemrehányóan nézett a mosókonyhába visszatérő lány után.
Még egy darabig leste a békésen fekvő betolakodót, majd szépen visszament a hotelbe és felmászott a recepció pultjára, ahol kiválasztott magának egy fakkot és bevackolta magát, majd békésen elszundított. Hisz a stresszes délelőttöt valahol ki kell pihennie.
Amikor ismét felébredt már este volt, éppen vacsora idő, így újból célba vette az éttermet, amit gazdasszonya megint csak nagy tapssal fogadott, így kénytelen volt elhagyni a számára tiltott zónát és megelégedni a Stubéban felszolgált száraz táppal.
A nap lassan alábukott a sziklás hegyek mögött. A hotelből az utolsó vendég is elment, a személyzet is távozni készült. Miután minden teljesen elcsendesedett Fifóca körbejárta a kis birodalmát, majd felmászott kedvenc székébe és álomra hajtotta a fejét.
