2015. augusztus 16., vasárnap

Sargans

" Ahol elkezdődött minden, ott is végződik."

Sargans közel a keleti határhoz, Liechtenstein szomszédságában fekszik, egy Y völgyben. Innen ágazik az út észak-nyugat felé Zürichnek, délre Churnak és északra Buchs felé.
A Weisstannental völgyében elterülő városról már a római időkben is említést tesznek.


Várának és egyben jelképének alapjait a 12. században rakták le, a torony volt az első épület, ezt a századok során folyamatos bővítették és várfallal vették körbe. 1811-ben a falon belüli épületek nagy része leégett. 1899-ben került a sargansi önkormányzat tulajdonába. Renoválták, ma itt működik a Sarganserland Museum, ami a vár tornyában található 6 emeletnyi kiállítási anyagot foglal magába. Ezek a következők: a környék állat- és növényvilága, valamint egy kisebb ásvány gyűjtemény, helytörténet ( a rómaiktól a mai modern politikáig), építészet ( várak, városok, templomok, kolostorok), helyi foglalkozások ( gazdálkodás, különböző mesterségek bemutatása), a helyiek élete, végül pedig az alpesi gazdálkodásról, vadgazdálkodásról és vízgazdálkodásról is láthatunk kiállítást. Étterme történelmi szobákban van kialakítva és több helyiségből áll. A Landgerichtssaal például egy fegyver kiállításnak is otthont ad, miközben a svédasztal finomságaiból válogathatunk.



A vár belső udvarából pedig fantasztikus kilátás nyílik a völgyre és a környékre.


És akkor most szemezgessünk a múzeumban készült képekből.
A vár egykori kinézete...

..és a mai alaprajza.
Madárvilága igen csak sokszínű.
Nekik is van történelmük...

 ....és inkvizíciójuk.

A bringák már akkor nagyon pöpecek voltak.

A környék híres emberkéi:
Bernhard Simon ( 1816-1907)
Suszter családból származott. Építész tanulmányait Párizsban végezte. 1857-ben visszatért Svájcba és a Svájci Vasutak igazgatója lett. 1868-ban ő tervezi és kivitelezi a Bad Ragazi gyógyfürdőt. Az ő keze alatt lett a város nemzetközileg ismert fürdőhely.

Emil Grünenfelder (1873-1971)
Az építész családban született fiú Wangsból származik. Az újságíró iskola elvégzése után ügyvédnek tanult. Kiválóan tudta ötvözni a jogot és az újságírást, remekül fogalmazta meg a hivatalos dolgokat. Flumsban hozott létre ügyvédi praxist. 1905 és 1943 között a Nemzeti Tanács tagja, valamint kanton tanácsos is. Részese volt az egységes polgári jog és a közös büntető jog megalkotásának és bevezetésének.
Bonifaz Tschupp ( 1628-1706)
Az ő nevéhez fűződik a pfäfersi kolostor újjáépítése az 1665-ös tűzvész után.

És miután kivégeztük a híres személyek tablóját, most következzék Sargans legnagyobb nevezetessége és egyben valaha a környék megélhetési forrása. Ez pedig nem más mint a Gonzeni bánya. Már a rómaiak is bányásztak itt vasércet. 1396-ban János von Werdenberg az Osztrákoknak adja.
Az érc bányászása sok család fő megélhetési forrása volt. Bár ezért a biztonságért olykor drága árat fizettek. Maga a bánya egy kész labirintus, gyakoriak voltak a sülytólégrobbanások. 1966-ig tartott a kitermelés. Ma a bejáratánál étterem üzemel. Csak idegenvezetővel- kb. 2 órás túra járható be. A képen maga a Gonzen látható. Igen csak méltóságos alkotása a természetnek.

A térség másik lényeges és egyben kulcsfontosságú tényezője a vízgazdálkodás.
A 19. században már 20 kisebb-nagyobb vízi erőműve volt a régiónak. 
1891-ben az első ilyen a Mapragg volt. 1978 szeptemberében adták át a környék legnagyobb gátját és energiatermelőjét, a Gigerwald Stausee-t. Az építkezés több mint 7 évig tartott. Érdekesség, hogy  a gát magassága 1337 méter és a beton mennyisége amit ehhez felhasználtak 446.000 köbméter.



Azt hiszem, hogy az első és egyben utolsó szabad vasárnapom igen csak tartalmasra sikeredett egy 6 emeletes toronyban. Néha a fejet is kell tágítani.