A szabadidőmet aktívan töltöttem, a legtöbbször egy stégen sütkérezve hattyúkkal és vadkacsákkal körülvéve. Három nagyobb kirándulást tettem a két és fél hét alatt a környéken. Amint szebb lett az idő neki vágtam felfedezni a tavat és környékét. Elsőnek Techendorfba mentem, ami egyben a környék központja, valamint itt található a tó egyetlen hídja is. Csak itt lehet átjutni a déli oldalra ahonnan rengeteg túraút vezet a tó mentén vagy fel a hegyekbe. Ezen a részen van a környék egyetlen sípályája is mely az 1324 méter magas Naggler-ről indul. Mivel szép napos időben indultam, így gyalogszerrel vágtam neki a tó északi oldalán kelet felé. Neusach-ig hotelek, kisebb vendégházak és istállók mellett haladtam el, az út jobb oldalán pedig a tóban lehetett gyönyörködni. Rengeteg fürdő stég sorakozott kisebb nagyobb autóparkolókkal, a vízen evezős csónakok ringtak melyeket hattyúk és vadkacsák kísértek. Az egyik hotelnek még saját hajó állomása is volt, elegáns fa épülettel amiben egy kávézó is üzemelt. Mühlzipf-nél a malom és csónakház után az mű útnak vége lett. Innen már csak egy keskeny földút vezettet tovább. Bal oldalt fenyvesek, jobb oldalt pedig közvetlenül a tó szegélyezte. Helyenként annyira sekély volt a kavicsos part, hogy bele lehetett gyalogolni. Ahogy haladtam úgy lett egyre sűrűbb az erdő, mígnem elértem Ronacherfels kikötőjét, aminél szintén egy kisebb hotel volt, napozó terasszal és kávézóval. Mivel kicsit kifáradtam, így bevártam egy hajót ami elvitt a Dolomitenblick-ig.
A panoráma felejthetetlen volt. A tó a kék szín minden árnyalatában játszott, a szél hatására olykor méregzöldé változott. A déli partját meredek, sziklás magas hegyek szegélyezték, ember oda nem nagyon juthatott fel. Az északi parton hol felbukkant a túraút, hol pedig eltűnt az erdő fái között, hogy aztán egy kisebb kikötőnél ismét a szemünk elé kerüljön. A kifáradt túrázóknak ez a hely volt az utolsó esélyük hajóra szállni, vagy még 9-10 kilométert gyalogolhattak nehéz terepen a tó keleti csücskéig. Visszafelé Techendorfig jöttem, mert nagyon elrepült az idő és sietnem kellett dolgozni.
Legközelebb hegyi túrát iktattam be ami Techendorf felett indult a hegy oldalában és a Mühlbach vízesésig mentem rajta. Az erdőben mókussal is találkoztam, meg jó néhány kitelepített méhkassal. Itt nagy kultúrája van a méhészetnek és a méheket nagy becsben tartják. A mézet itt háznál lehet vásárolni, nekünk borsosnak tűnő áron. Erről az útról remek fotókat lehet készíteni a tóról és a környező falvakról, nem beszélve az 1000 méter feletti hegyekről. A vízesésnél lejöttem Mühlzipbe, hogy jobban szemügyre vegyem a malmot és csónakházat amik mellett a múltkor elrohantam. Visszafelé a mű úton jöttem, így kevésbé fáradtam el az esti munkához. A néhány kellemes napsütéses nap után hidegre fordult az idő. A hegyekben komoly havazás volt, itt csak eső esett, de az több napon keresztül. Ilyenkor az ember nem nagyon tudott hova menni, csak ücsörgött a szobájában vagy a mosókonyhában hajtogatta a megszáradt törülközőket.
Az utolsó napokra az idő megjavult, így az egyik szabad délutánomon ismét túrát terveztem. Miután átkeltem a Techendorfi hídon elindultam nyugat felé a tó déli oldalán. A part ezen része tele volt legelőkkel és kisebb fás ligetekkel, remek rálátással az északi oldalra ahol a szállodák sorakoztak, a hegyoldalban pedig legelők és istállók. Még idáig is elhallatszott a legelésző tehenek kolompjának hangja. Remekül kiépített pihenőhelyek voltak errefelé, így az egyiknél letelepedtem egy kicsit nézelődni.
Az idő nagyon kellemes volt, a pihenő után vidáman folytattam kirándulásomat a tó partján. A nyugati csücske egy kempingnek adott otthont, ahol lakókocsik tucatjai között kellett átvágni. Itt már a sűrű nádas eltakarta a tavat, sok látványosság nem igazán volt, egészen az északi oldalig ahol visszakanyarodott a túraút és egy kiépített part menti sétányon folytatódott. Az útmentén ismeretterjesztő táblákon mutatták be a tó élővilágát, a halaktól a vízinövényekig. Rengeteg hotel hirdette itt még magát, sokuknak pedig erre volt a strandjuk is, amelyet csak a vendégek vehettek igénybe. A gondozott, ápolt pihenőhelyek, stégek, csónakházak remekül illeszkedtek a tájba, nem volt semmi giccses oda nem illő. Tudnék itt élni, csak nem mindegy, hogy mennyiből. Az egyetlen souvenirbolt érdekessége az volt, hogy a tájra jellemző dolgot nem árusított, maximum képeslapot lehett vásárolni. Voltak kézi készítésű szappan figurák, kecsketejből testápolók, különböző szobai és kerti dísztárgyak, gyertyák. Helyi mézet és abból készült finomságokat a pékségben lehetett kapni, de az ára nem az én fizetésemhez volt szabva. Végül egy kisebb sziklakövet hoztam haza szuvenírnek.
Amikor a főnököm levitt a Greifenburgi vasútállomásra olyan érzésem volt mintha ledobtak volna a mennyországból. Jó példa ez a történet arra, hogy egy próbamunkával is lehet varázslatos utazást csinálni és még egy kis pénzit is keresni. 550 eurót kaptam a 20 napért.
A panoráma felejthetetlen volt. A tó a kék szín minden árnyalatában játszott, a szél hatására olykor méregzöldé változott. A déli partját meredek, sziklás magas hegyek szegélyezték, ember oda nem nagyon juthatott fel. Az északi parton hol felbukkant a túraút, hol pedig eltűnt az erdő fái között, hogy aztán egy kisebb kikötőnél ismét a szemünk elé kerüljön. A kifáradt túrázóknak ez a hely volt az utolsó esélyük hajóra szállni, vagy még 9-10 kilométert gyalogolhattak nehéz terepen a tó keleti csücskéig. Visszafelé Techendorfig jöttem, mert nagyon elrepült az idő és sietnem kellett dolgozni.
Legközelebb hegyi túrát iktattam be ami Techendorf felett indult a hegy oldalában és a Mühlbach vízesésig mentem rajta. Az erdőben mókussal is találkoztam, meg jó néhány kitelepített méhkassal. Itt nagy kultúrája van a méhészetnek és a méheket nagy becsben tartják. A mézet itt háznál lehet vásárolni, nekünk borsosnak tűnő áron. Erről az útról remek fotókat lehet készíteni a tóról és a környező falvakról, nem beszélve az 1000 méter feletti hegyekről. A vízesésnél lejöttem Mühlzipbe, hogy jobban szemügyre vegyem a malmot és csónakházat amik mellett a múltkor elrohantam. Visszafelé a mű úton jöttem, így kevésbé fáradtam el az esti munkához. A néhány kellemes napsütéses nap után hidegre fordult az idő. A hegyekben komoly havazás volt, itt csak eső esett, de az több napon keresztül. Ilyenkor az ember nem nagyon tudott hova menni, csak ücsörgött a szobájában vagy a mosókonyhában hajtogatta a megszáradt törülközőket.
Az utolsó napokra az idő megjavult, így az egyik szabad délutánomon ismét túrát terveztem. Miután átkeltem a Techendorfi hídon elindultam nyugat felé a tó déli oldalán. A part ezen része tele volt legelőkkel és kisebb fás ligetekkel, remek rálátással az északi oldalra ahol a szállodák sorakoztak, a hegyoldalban pedig legelők és istállók. Még idáig is elhallatszott a legelésző tehenek kolompjának hangja. Remekül kiépített pihenőhelyek voltak errefelé, így az egyiknél letelepedtem egy kicsit nézelődni.
Az idő nagyon kellemes volt, a pihenő után vidáman folytattam kirándulásomat a tó partján. A nyugati csücske egy kempingnek adott otthont, ahol lakókocsik tucatjai között kellett átvágni. Itt már a sűrű nádas eltakarta a tavat, sok látványosság nem igazán volt, egészen az északi oldalig ahol visszakanyarodott a túraút és egy kiépített part menti sétányon folytatódott. Az útmentén ismeretterjesztő táblákon mutatták be a tó élővilágát, a halaktól a vízinövényekig. Rengeteg hotel hirdette itt még magát, sokuknak pedig erre volt a strandjuk is, amelyet csak a vendégek vehettek igénybe. A gondozott, ápolt pihenőhelyek, stégek, csónakházak remekül illeszkedtek a tájba, nem volt semmi giccses oda nem illő. Tudnék itt élni, csak nem mindegy, hogy mennyiből. Az egyetlen souvenirbolt érdekessége az volt, hogy a tájra jellemző dolgot nem árusított, maximum képeslapot lehett vásárolni. Voltak kézi készítésű szappan figurák, kecsketejből testápolók, különböző szobai és kerti dísztárgyak, gyertyák. Helyi mézet és abból készült finomságokat a pékségben lehetett kapni, de az ára nem az én fizetésemhez volt szabva. Végül egy kisebb sziklakövet hoztam haza szuvenírnek.
Amikor a főnököm levitt a Greifenburgi vasútállomásra olyan érzésem volt mintha ledobtak volna a mennyországból. Jó példa ez a történet arra, hogy egy próbamunkával is lehet varázslatos utazást csinálni és még egy kis pénzit is keresni. 550 eurót kaptam a 20 napért.
