Bellinzona három vára - Castelgrande, Montebello és a Sasso Corbaro- a kanton fő attrakciója. 2000 óta pedig a világörökség részei.
A legkényelmesebben egy turista kisvasúttal lehet egyszerre megtekinteni őket, amely a Piazza Indipendenza nevű térről indul.
Nekem két várra volt időm, a Castelgrande-ra és a Montebello-ra, most ezek bemutatása következik.
Castelgrande
Monumentális építmény, ami az évszázadok során nyerte el jelenlegi formáját. Utoljára 1982 és 92 között lett teljesen felújítva.
Az mellett, hogy a legnagyobb, az ő történelme nyúlik vissza a legrégibb időkre. Az ie. 4. évezredtől a helye már lakott volt.Rengeteg kőkorszaki, bronzkori és vaskori települések leleteit találták itt, ami manapság a vár múzeumában tekinthető meg.
Később a rómaiak egy erődítményt emeltek ezen a helyen, amely fontos stratégiai kiinduló pont volt az észak felé folyó támadásokban. A 4. századtól folyamatosan bővítették és egy igen erős védelmi rendszer épült ki, ami akár egy 1000 fős sereget is képes volt befogadni.
Az évszázadok során volt a longobárdok, frankok valamint a comoi püspök kezében is. Építészeti szempontból mindenki tett hozzá valamit.
A 13. századtól, a háborúk alatt és a Gotthard út megépülte után a stratégiai jelentősége megnőtt.
Mivel a vár egy olyan sziklatömb szerű dombon fekszik, amelyet több irányból is meredek falak védenek, így a megközelítése sem egyszerű. Déli irányból egy kisebb kaptató úton lehet feljutni, az óváros felé azonban csak meredek lépcsőkön, míg a Piazzetta Della Valle felől a sziklába épített lifttel.
Maga az épület komplexum egy nagy kiterjedésű dombtetőn fekszik és több udvarra tagolódik. Fontosabb részei a Fehér torony, amely a 13. század elején épült és 27 méter magas vékony építmény, míg a Fekete torony 28 méter magas és a 14. században emelték.
Ami nagyon tetszett az a déli irányban több száz méteren kinyúló mellvédfal volt amin kényelmesen ki lehetett sétálni, miközben a város és a környező hegyek panorámájában gyönyörködött az ember, nem beszélve a két oldalán elterülő szőlőskertekről.
Most pedig következzék néhány fotó a várból. A képek önmagukért beszélnek. Csak itt jegyezném meg, hogy a szomszéd vára mindig zöldebb. A St. Stefano templom mögött ugyan is- a háttérben megbújva- ott magasodik a Motebello. 1. fotón látható.
Piazetta Della Valle
Montebello
Az óváros fölötti 90 méter magas sziklás dombon terpeszkedő vár átellenben fekszik a Castelgrandéval. Innen ugrott be a szomszéd vára mindig zöldebb szöveg, mivel szó szerint átleshettek egymáshoz a lakók, mert légvonalban közel azonos magasságban vannak. Kettőjüket a belváros választja el egymástól. Én a St. Stefano mellől induló kis utcán kezdtem meg a hódításomat. Eleinte emelkedett az út, majd az egymásba épülő házak között lépcsőkre váltott és bizony mire felértem a vasúti alagút fölé, már nagyon lihegtem. Azonban a látvány megérte a mászást.
Nevét először a 13.-14. században említik az írások akkor még Castello piccolo ( kis kastély) néven.
Valószínűleg a Rusca család építtette, majd a Viscontiak birtoka lett.
A következő századokban folyamatosan bővítették. Az eredeti belső részt körbeépítették védfalakkal és tornyokkal ami ezt a szabálytalan külsőt kölcsönzi az épület együttesnek.. A cél ezzel az volt, hogy a vár minden irányból védhető legyen. Biztosítékként a 15. században még egy árokrendszert is építettek köré. Különlegessége, hogy a védfalakon rengeteg lőrés található, ezekből remek fotókat lehet manapság csinálni. Régen persze a puskák miatt volt nagy jelentőségük.
A külső udvarok feltehetőleg a 14.-15. században lettek kiépítve a mérnők Sforza által.
A 19. században a vár a pusztulás szélére került. Több ütemben- gyakran eltérve az eredeti arculatától, a régi 16-17. századi rajzok nem a jelenlegi képet mutatják- megkezdődött a felújítása. Az utolsó munkálatokat 1971 és 74 között végezték rajta. Manapság- a múzeumon kívül- szabadtéri zenei előadásoknak ad otthont.
Felfelé a várba
A Castelgrande látképe a Montebelloból
Várlátogatásunk ezzel a végéhez is ért. Még volt időm egy nagy adag fagyit becsapni és aztán mehettem is a buszomhoz, hogy ismét visszatérjek a stoki északra.
Ez a két napos kis kiruccanás remek feltöltődés volt számomra és rengetek fantasztikus élménnyel gazdagított. Ilyenkor baromira tudom értékelni, hogy a sors elsodort ide és felfedezhetem Svájc számtalan érdekes városát, falvát és fantasztikus természeti látványosságait. Ha ezt turistaként szeretném bejárni, akkor valószínűleg lottó milliomos lennék, mert a gatyám rá menne. De ezt ne firtassuk.
Forrás: Castelli di Bellinzona 2015 brosúra füzet
Bővebb infó: www.bellinzonese-altoticino.ch
A legkényelmesebben egy turista kisvasúttal lehet egyszerre megtekinteni őket, amely a Piazza Indipendenza nevű térről indul.
Nekem két várra volt időm, a Castelgrande-ra és a Montebello-ra, most ezek bemutatása következik.
Castelgrande
Monumentális építmény, ami az évszázadok során nyerte el jelenlegi formáját. Utoljára 1982 és 92 között lett teljesen felújítva.
Később a rómaiak egy erődítményt emeltek ezen a helyen, amely fontos stratégiai kiinduló pont volt az észak felé folyó támadásokban. A 4. századtól folyamatosan bővítették és egy igen erős védelmi rendszer épült ki, ami akár egy 1000 fős sereget is képes volt befogadni.
Az évszázadok során volt a longobárdok, frankok valamint a comoi püspök kezében is. Építészeti szempontból mindenki tett hozzá valamit.
A 13. századtól, a háborúk alatt és a Gotthard út megépülte után a stratégiai jelentősége megnőtt.
Mivel a vár egy olyan sziklatömb szerű dombon fekszik, amelyet több irányból is meredek falak védenek, így a megközelítése sem egyszerű. Déli irányból egy kisebb kaptató úton lehet feljutni, az óváros felé azonban csak meredek lépcsőkön, míg a Piazzetta Della Valle felől a sziklába épített lifttel.
Maga az épület komplexum egy nagy kiterjedésű dombtetőn fekszik és több udvarra tagolódik. Fontosabb részei a Fehér torony, amely a 13. század elején épült és 27 méter magas vékony építmény, míg a Fekete torony 28 méter magas és a 14. században emelték.
Ami nagyon tetszett az a déli irányban több száz méteren kinyúló mellvédfal volt amin kényelmesen ki lehetett sétálni, miközben a város és a környező hegyek panorámájában gyönyörködött az ember, nem beszélve a két oldalán elterülő szőlőskertekről.
Most pedig következzék néhány fotó a várból. A képek önmagukért beszélnek. Csak itt jegyezném meg, hogy a szomszéd vára mindig zöldebb. A St. Stefano templom mögött ugyan is- a háttérben megbújva- ott magasodik a Motebello. 1. fotón látható.
Az óváros fölötti 90 méter magas sziklás dombon terpeszkedő vár átellenben fekszik a Castelgrandéval. Innen ugrott be a szomszéd vára mindig zöldebb szöveg, mivel szó szerint átleshettek egymáshoz a lakók, mert légvonalban közel azonos magasságban vannak. Kettőjüket a belváros választja el egymástól. Én a St. Stefano mellől induló kis utcán kezdtem meg a hódításomat. Eleinte emelkedett az út, majd az egymásba épülő házak között lépcsőkre váltott és bizony mire felértem a vasúti alagút fölé, már nagyon lihegtem. Azonban a látvány megérte a mászást.
Nevét először a 13.-14. században említik az írások akkor még Castello piccolo ( kis kastély) néven.
Valószínűleg a Rusca család építtette, majd a Viscontiak birtoka lett.
A következő századokban folyamatosan bővítették. Az eredeti belső részt körbeépítették védfalakkal és tornyokkal ami ezt a szabálytalan külsőt kölcsönzi az épület együttesnek.. A cél ezzel az volt, hogy a vár minden irányból védhető legyen. Biztosítékként a 15. században még egy árokrendszert is építettek köré. Különlegessége, hogy a védfalakon rengeteg lőrés található, ezekből remek fotókat lehet manapság csinálni. Régen persze a puskák miatt volt nagy jelentőségük.
A külső udvarok feltehetőleg a 14.-15. században lettek kiépítve a mérnők Sforza által.
A 19. században a vár a pusztulás szélére került. Több ütemben- gyakran eltérve az eredeti arculatától, a régi 16-17. századi rajzok nem a jelenlegi képet mutatják- megkezdődött a felújítása. Az utolsó munkálatokat 1971 és 74 között végezték rajta. Manapság- a múzeumon kívül- szabadtéri zenei előadásoknak ad otthont.
Várlátogatásunk ezzel a végéhez is ért. Még volt időm egy nagy adag fagyit becsapni és aztán mehettem is a buszomhoz, hogy ismét visszatérjek a stoki északra.
Ez a két napos kis kiruccanás remek feltöltődés volt számomra és rengetek fantasztikus élménnyel gazdagított. Ilyenkor baromira tudom értékelni, hogy a sors elsodort ide és felfedezhetem Svájc számtalan érdekes városát, falvát és fantasztikus természeti látványosságait. Ha ezt turistaként szeretném bejárni, akkor valószínűleg lottó milliomos lennék, mert a gatyám rá menne. De ezt ne firtassuk.
Forrás: Castelli di Bellinzona 2015 brosúra füzet
Bővebb infó: www.bellinzonese-altoticino.ch
