Még soha nem jártam ennyire délen Európában. Mindig is az alpesi országok vonzottak, a hatalmas hegyek, az ott megbújó tavak, patakok totál lenyűgöztek. No de ez a város! Egyszerűen fantasztikus! Hogy miért is? Ezt fogom ebben a blogban részletesen kifejteni.
Mielőtt azonban a város részletes bemutatásába belekezdenék, mesélnék egy kicsit a kantonról.
Ticino ( Tessin) a Gotthard hegyeiben eredő folyóról kapta a nevét. Ő Svájc 5. legnagyobb kantonja. Mi most a déli részén vagyunk ahol a Luganoi-tó valamint a nagyobb városok jelentős idegenforgalmat bonyolítanak le, a kertművelésre kínálkozó dombvidékek - főként szőlészet- pedig remek megélhetési forrásai az itt élőknek.
Bár politikailag Svájchoz tartozik, de földrajzilag ez már Itália. A középkorban a XV. századig Itáliához tartozott. Innen kerültek ki a középkor legjobb kőfaragói, az észak olasz és toscanai templomok, dómok mesterei, akiket a művészettörténelem csak "comani" néven emleget. Ilyen építészek voltak a Lombardók, Fontana, Longhena vagy Borromini. Sajnos az őskantonok igényt tartottak erre a területre és közel 70 év hadakozás után uralmuk alá hajtották a tartományt. Ez a gyarmati alárendeltség egészen a Napóleoni időkig tartott. Bár ezen időszakban csatlakozhattak volna az olasz királysághoz, ám a kanton Svájc kötelékében maradt, így Ticino 1803 óta önálló tagja az államszövetségnek.A jellegzetes városok keskeny utcáikkal, egymáshoz simuló emeletes házaikkal és a pergő beszédű olaszokkal a hamisítatlan dél filingjét teremtik meg. Itt minden pezseg, nincs az a protokolláris merevség az emberekben mint fent északon. A gyalogosok simán átmennek a piros jelzés ellenére a gyalogátkelőknél, a kerékpárosok szabadon száguldoznak a sétálóutcában vagy az autók között, bár itt inkább a kis robogók a divatosabbak, de senki nem üvölti le a másik fejét, mindenki teljes nyugiban tolerálja a dolgokat.
Minek után úgy gondoltam, hogy 1 nap a város megtekintésére nem lesz elég, így foglaltam szállást. Nos a hotel kedvesen közölte velem, hogy a szobám a várra fog nézni. Szuper! Gondoltam magamban, mert így volt támpontom arra, hogy hogyan fogom megtalálni a szállásomat. Van egy vár a közelében. Ahogy a busz közeledett Bellinzona felé, úgy lettek láthatóak egy magaslaton terpeszkedő vár bástyái és tornya. Hurrá! Gondoltam magamban, akkor meg van a hotel, ám amikor a másik oldalon kinéztem ott is láttam egy várat. Ez ám a szívás! Mi a franc van itt! Minden bokor mellett egy vár!
A busz a pályaudvar szomszédságában tett le, majd onnan egy sétálóutcán térképpel a kezemben vágtam neki a szállásom megkeresésének. Az utca nem volt más mint a Viale Stazione ami egyenesen a város szívébe vezetett. A két vár pedig teljes méltóságukban terpeszkedett az utca feletti hegyeken két oldalt. Miután kikötöttem a Piazza Indipendenza nevű téren, ami a belváros egyfajta lezárása- ez látható a fenti első képen- úgy döntöttem, hogy a baró okos telcsimtől kérek segítséget, és kikerestem a térképet. Nos kiderült, hogy túl mentem a hotelen és az a Castel Grande szomszédságában fekszik, ami nekem eddig a jobb oldalamra esett, míg a balomon a Montebello történelmi bástyái vigyorogtak le rám.
Miután ismét átgyalogoltam a belvároson, és nagy örömömre pillanatok alatt megtaláltam a szállásomat, ami egy három csillagos kis hotel volt, ledobtam a motyóimat és felhúztam a szobám redőnyeit. A látványt fotókon mutatnám meg. Itt már bevetettem az új masinámat, amivel a nagyon távol lévő dolgokat is remekül le lehet fotózni.
A szemközti vár a Castel Grande. Az alsó képen pedig a Piazza Simen parkja bújik meg a fák között.
Miután kicsodálkoztam magam és egy kicsit pihiztem is, fogtam a fotókütyüimet és nekivágtam a város felfedezésének. Első körben gyorsan betoltam egy kis pizzát, mert kellet a kraft a nagy sétához.
Egy pár mondatot azért említenék a város múltjáról. Már a római időkben is fontos stratégiai pont volt. A középkorban mint a Gotthard út déli bástyájaként töltött be jelentős szerepet. Amikor az őskantonok végleg megszerezték Milánótól, a tartományt kormányzó küldöttek szépen megosztoztak a város három várán. A főterén áll a SS. Pietro e Stefano templom, melynek tövéből indul fel a Montebello-hoz egy szűk lépcsős, köves utcácska. Rengeteg gyönyörű ékes rácsozatú polgárház is található még erre, hogy a város peremén fekvő villákról ne is tegyek említést. Aki egy kicsit is szereti a művészettörténelmet az itt naphosszat el tud nézelődni.
A sétám estig elnyúlt, amikor is fáradtan beestem a szobámba. Itt este 10 után kezdődik az élet, igazi nyüzsgés volt egész éjjel, de ez a mediterrán filing. Így megcsodálhattam a várat éjszakai megvilágításban is.
Következő blogomban a várakról fogok írni, melyek megérdemelnek egy külön fejezettet.
Ticino ( Tessin) a Gotthard hegyeiben eredő folyóról kapta a nevét. Ő Svájc 5. legnagyobb kantonja. Mi most a déli részén vagyunk ahol a Luganoi-tó valamint a nagyobb városok jelentős idegenforgalmat bonyolítanak le, a kertművelésre kínálkozó dombvidékek - főként szőlészet- pedig remek megélhetési forrásai az itt élőknek.
Bár politikailag Svájchoz tartozik, de földrajzilag ez már Itália. A középkorban a XV. századig Itáliához tartozott. Innen kerültek ki a középkor legjobb kőfaragói, az észak olasz és toscanai templomok, dómok mesterei, akiket a művészettörténelem csak "comani" néven emleget. Ilyen építészek voltak a Lombardók, Fontana, Longhena vagy Borromini. Sajnos az őskantonok igényt tartottak erre a területre és közel 70 év hadakozás után uralmuk alá hajtották a tartományt. Ez a gyarmati alárendeltség egészen a Napóleoni időkig tartott. Bár ezen időszakban csatlakozhattak volna az olasz királysághoz, ám a kanton Svájc kötelékében maradt, így Ticino 1803 óta önálló tagja az államszövetségnek.A jellegzetes városok keskeny utcáikkal, egymáshoz simuló emeletes házaikkal és a pergő beszédű olaszokkal a hamisítatlan dél filingjét teremtik meg. Itt minden pezseg, nincs az a protokolláris merevség az emberekben mint fent északon. A gyalogosok simán átmennek a piros jelzés ellenére a gyalogátkelőknél, a kerékpárosok szabadon száguldoznak a sétálóutcában vagy az autók között, bár itt inkább a kis robogók a divatosabbak, de senki nem üvölti le a másik fejét, mindenki teljes nyugiban tolerálja a dolgokat.
Minek után úgy gondoltam, hogy 1 nap a város megtekintésére nem lesz elég, így foglaltam szállást. Nos a hotel kedvesen közölte velem, hogy a szobám a várra fog nézni. Szuper! Gondoltam magamban, mert így volt támpontom arra, hogy hogyan fogom megtalálni a szállásomat. Van egy vár a közelében. Ahogy a busz közeledett Bellinzona felé, úgy lettek láthatóak egy magaslaton terpeszkedő vár bástyái és tornya. Hurrá! Gondoltam magamban, akkor meg van a hotel, ám amikor a másik oldalon kinéztem ott is láttam egy várat. Ez ám a szívás! Mi a franc van itt! Minden bokor mellett egy vár!
A busz a pályaudvar szomszédságában tett le, majd onnan egy sétálóutcán térképpel a kezemben vágtam neki a szállásom megkeresésének. Az utca nem volt más mint a Viale Stazione ami egyenesen a város szívébe vezetett. A két vár pedig teljes méltóságukban terpeszkedett az utca feletti hegyeken két oldalt. Miután kikötöttem a Piazza Indipendenza nevű téren, ami a belváros egyfajta lezárása- ez látható a fenti első képen- úgy döntöttem, hogy a baró okos telcsimtől kérek segítséget, és kikerestem a térképet. Nos kiderült, hogy túl mentem a hotelen és az a Castel Grande szomszédságában fekszik, ami nekem eddig a jobb oldalamra esett, míg a balomon a Montebello történelmi bástyái vigyorogtak le rám.
Miután kicsodálkoztam magam és egy kicsit pihiztem is, fogtam a fotókütyüimet és nekivágtam a város felfedezésének. Első körben gyorsan betoltam egy kis pizzát, mert kellet a kraft a nagy sétához.
Egy pár mondatot azért említenék a város múltjáról. Már a római időkben is fontos stratégiai pont volt. A középkorban mint a Gotthard út déli bástyájaként töltött be jelentős szerepet. Amikor az őskantonok végleg megszerezték Milánótól, a tartományt kormányzó küldöttek szépen megosztoztak a város három várán. A főterén áll a SS. Pietro e Stefano templom, melynek tövéből indul fel a Montebello-hoz egy szűk lépcsős, köves utcácska. Rengeteg gyönyörű ékes rácsozatú polgárház is található még erre, hogy a város peremén fekvő villákról ne is tegyek említést. Aki egy kicsit is szereti a művészettörténelmet az itt naphosszat el tud nézelődni.
