Még a szabim előtt jött a spontán ötlet- főnöknőmnek köszönhetően, aki pár héttel a haza utam előtt bebökte, hogy ad még 4 napot pluszba. Igen, ám de akkor már meg volt a visszaútra a jegyem. És ekkor jött az isteni szikra! Hol nem jártam még Svájcban? Hát délen, szóval most mindenkit egy fantasztikus utazásra invitálok. Mert ez tényleg az lesz.
Már maga a több mint 2 órás buszozás is nyújtott annyi élményt mint máskor egy hét nyaralás.
A menetrend szerinti járat Churból indult. Nem volt zsúfolt, így az emelet hátsó részében foglaltam helyet, senkitől sem zavartatva gyönyörködhettem a tájban.
Az út Reichenauig még ismerős volt, ugyan is itt ágazik ketté, Flims, Laax - a Lag la Cauma tó fekszik arra, amiről tavaly már ódát zengtem itt egy blogban- és a San Bernardino felé. Igen! Most délnek haladunk és felfedezzük az olasz Svájcot.
Alagutak, hágók, kétezresek által szegélyezett völgyeken át vezet az utunk. Olykor a szirteken felbukkan egy-egy vár romja vagy éppen a heves sodrású Hinterrhein mutatja meg magát az idegen vándornak zöldeskék színében.
Ne feledjük, hogy történelmi vonalon haladunk, hisz már a római időkben is fontos kereskedelmi út volt dél és észak között.
Első megállónk Thusis település, ahol egy modern mélygarázson át jutunk a pályaudvar fedett buszálomásásra. Itt katonás sorban több vonal járata várakozik az érkező Rhätische Bahn szerelvényeire. Miután az utasok megérkeztek, minden busz pár perc eltolással távozik a szélrózsa különböző irányába. Mi is folytatjuk vadregényes utazásunkat a zordon sziklások között. Itt már érzi az ember, hogy emelkedik az út, nem is kicsit, a völgy is szűkebbé válik és a Rajna is egyre mélyebben dübörög. Az alagutak száma és hossza egyre csak szaporodik, a buszunk pedig kibérelte magának a belső sávot és személyautókat megszégyenítő módon repeszt felfelé. A hegyek itt már zordabb külsőt öltenek, meredek sziklák, eszméletlen mélységek váltják egymást. Olykor a sziklákon vízesések zuhannak alá több ezer méteres magasságokból, láthatatlan mélységekbe. Ahol pedig a terep kicsit egyenletessé válik és a völgy nyitottabb, ott üde zöld legelők, pár házas falvak fogadják a látogatót, de csak azért, hogy utána ismét sziklákkal, fenyvesekkel és a vadul hömpölygő Rajnával találkozzunk. A távolban pedig már feltűnnek a nyáron is hófödte háromezresek csúcsai.
Egy azúrkék víztározó mellett is elhaladtunk, majd megérkeztünk a következő megállóhelyhez, Splügen falucskához.
A település már a Rajna erdejében- Rheinwald- fekszik, 1454 méterre a tengerszint felett. Hogy mi a jelentősége, és miért említem meg? Nos innen két neves hágó indul. Az egyik a Splügen-hágó, ami csak nyáron járható és a cirka 9 kilométeres kemény hegyi úton pillanatok alatt átjuthatunk Olaszországba. Számomra azért a másik hágó az izgibb, melyen keresztül lejutok Ticino kantonba, és az is itt veszi kezdetét, ez pedig a Sant Bernardino. A nevét a XV. században itt prédikáló sienai szerzetesről kapta, aki képes volt fél napon keresztül megállás nélkül szentbeszédet tartani. Leghosszabb alagútja a 8 kilométeres San Bernardino 1967-ben készült el és ez egyben Svájc - mint korábban már írtam- legfontosabb kereskedelmi útvonala, ami összeköti Graubünden kantont Ticino kantonnal.
A hegy gyomrán átvágva a túloldalon már az olasz Svájc fogad. Az első falu nevén pedig ne csodálkozzunk mert nem más, mint St. Bernardino. A lapos tetejű házak már mutatják, hogy ez bizony már olaszok lakta föld. A táblákon is olasz felíratok vannak. A középkorban ez a rész önálló grófság volt ami szövetségben állt az őskantonokkal.
Pian San Giacomo és Mesocco között a táj leírhatatlanul mesés, a hatalmas hegyek felhőbe öltöznek, minden üde zöld és vadregényes. Az út szerpentinessé válik, több viadukton is átkelünk, miközben megkezdődik a leereszkedés 1607 méterről.
Mesocco falut követően már völgyben haladtunk. Sajnos nem sikerült értékelhető fotót készítenem egy szirten terpeszkedő várról, amiről kutakodásom után a következő derült ki: A szirtfokon nem más vára áll mint Misoxé. Az eredeti várat a 13. században kezdték el építeni, hatalmas bástyái és magasra nyúló tornyával igen csak megihleti a művészlelkű lényeket. nekem egyből bevillant egy jó kis középkori sztori egy dögös, nemes itt éldegélő hadúrról, na de most ezt hagyjuk. Nos a várat a tulaj gróf szépen elajándékozta a milánói Trivulzio marsallnak, amit a rá dühös bündeniek romba is döntöttek. 1920 és 22 között svájci diákok társadalmi munkában restaurálták.
Itt már komoly autóúton haladunk a Misox-völgyében ahol a Moésa folyó szegődik mellénk és bekísér minket a kanton fővárosába, Bellinzonába. Következő írásom a városról fog szólni.
A menetrend szerinti járat Churból indult. Nem volt zsúfolt, így az emelet hátsó részében foglaltam helyet, senkitől sem zavartatva gyönyörködhettem a tájban.
Az út Reichenauig még ismerős volt, ugyan is itt ágazik ketté, Flims, Laax - a Lag la Cauma tó fekszik arra, amiről tavaly már ódát zengtem itt egy blogban- és a San Bernardino felé. Igen! Most délnek haladunk és felfedezzük az olasz Svájcot.
Alagutak, hágók, kétezresek által szegélyezett völgyeken át vezet az utunk. Olykor a szirteken felbukkan egy-egy vár romja vagy éppen a heves sodrású Hinterrhein mutatja meg magát az idegen vándornak zöldeskék színében.
Ne feledjük, hogy történelmi vonalon haladunk, hisz már a római időkben is fontos kereskedelmi út volt dél és észak között.
Első megállónk Thusis település, ahol egy modern mélygarázson át jutunk a pályaudvar fedett buszálomásásra. Itt katonás sorban több vonal járata várakozik az érkező Rhätische Bahn szerelvényeire. Miután az utasok megérkeztek, minden busz pár perc eltolással távozik a szélrózsa különböző irányába. Mi is folytatjuk vadregényes utazásunkat a zordon sziklások között. Itt már érzi az ember, hogy emelkedik az út, nem is kicsit, a völgy is szűkebbé válik és a Rajna is egyre mélyebben dübörög. Az alagutak száma és hossza egyre csak szaporodik, a buszunk pedig kibérelte magának a belső sávot és személyautókat megszégyenítő módon repeszt felfelé. A hegyek itt már zordabb külsőt öltenek, meredek sziklák, eszméletlen mélységek váltják egymást. Olykor a sziklákon vízesések zuhannak alá több ezer méteres magasságokból, láthatatlan mélységekbe. Ahol pedig a terep kicsit egyenletessé válik és a völgy nyitottabb, ott üde zöld legelők, pár házas falvak fogadják a látogatót, de csak azért, hogy utána ismét sziklákkal, fenyvesekkel és a vadul hömpölygő Rajnával találkozzunk. A távolban pedig már feltűnnek a nyáron is hófödte háromezresek csúcsai.
Egy azúrkék víztározó mellett is elhaladtunk, majd megérkeztünk a következő megállóhelyhez, Splügen falucskához.
Itt már komoly autóúton haladunk a Misox-völgyében ahol a Moésa folyó szegődik mellénk és bekísér minket a kanton fővárosába, Bellinzonába. Következő írásom a városról fog szólni.
